Feltárták a bélrák genetikai okait

Az eddigi legrészletesebben tárták fel a bélrák genetikai okait több mint ezer beteg génjeinek vizsgálatával. A maga nemében legnagyobb ilyen típusú tanulmányt a londoni Rákkutató Intézet tudósai végezték.

A szakemberek öt új lehetséges gént fedeztek fel, amelyek ha mutálódnak, bélrákot okoznak az esetek nagyon kis hányadában. További kutatások kellenek ahhoz, hogy megerősítsék ezt a kapcsolatot, mivel ezek a mutációk nagyon ritkák, mindegyik csupán maroknyi esethez köthető az ezerfős betegmintában.

A Nature Communication folyóiratban közzétett tanulmány készítői megállapították azt is, hogy mára minden bizonnyal felfedezték szinte az összes olyan gént, amely jelentősen növeli a bélrák kialakulásának kockázatát. Kimutatták, hogy az ismert bélrák gének valamennyi felfedezett variánsa együttesen csupán az örökletes rákos esetek – akiknek közeli hozzátartozóinál már előfordult a betegség – kevesebb mint egyharmadáért felelősek.

Az eddigi legrészletesebben tárták fel a bélrák genetikai okait

Az örökletes esetek többségét ezért leginkább a kisebb DNS-variációk okozzák, amelyek egyesülve növelhetik a betegség kialakulásának kockázatát környezeti tényezők közreműködésével – írta a tanulmány. A bélrák kialakulásának kockázata örökletes tényezők (gének) és környezeti kockázatok (mint például az életmód) elegye.

Feltárták az is, hogy a bélrákos megbetegedések mintegy 12 százaléka olyan örökletes eset, amelyben gyakran az ismert rákot okozó – APC és az MLH' jelű – „nagy” gének játszanak fontos szerepet. A londoni kutatók által talált öt lehetséges új génen kívül nem valószínű, hogy további jelentős géneket fognak felfedezni a jelenleg ismert mintegy 12 génen túl.

Azt is feltételezik, hogy a kisebb génvariációknak – amelyek közül mintegy 30-at ismernek – sokkal nagyobb szerepük lehet az örökletes kockázatnál, mint korábban vélték.

A vastagbélrák korai tüneteinek jelentkezésekor érdemes azonnal orvoshoz fordulni, hiszen minél korábban észreveszik a betegséget, annál könnyebben gyógyítható a betegség. Erre kell figyelni!

„Ez minden idők legnagyobb tanulmánya a bélrák genetikájáról, bemutatja a betegség részletes térképét, amely elvezethet minket a kezelés új útjaihoz és a megelőzéshez. A kutatás lezár egy fejezetet a bélrák tanulmányozásában, amikor arra a következtetésre jut, hogy ismerjük az összes jelentős kockázatú gént. De nyit egy újabb fejezetet a sok hiányzó génvariáció jelentőségének kinyomozásáról, amelyek önmagukban nagyon kis hatásúak, de együtt a legnagyobb befolyással vannak az örökletes kockázatra” – idézte Richard Houlstont, az intézet professzorát a phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Forrás: MTI/ phys.org

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra