Felkészülhetünk a rákra, ráadásul többféleképpen

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Nemcsak az egészségünket, sajnos a pénztárcánkat is védenünk kell a súlyos betegségektől. Érdemes megfontolni az életmódra vonatkozó tanácsok mellett ezért azt is, hogy még időben kössünk olyan biztosítást, amelyik egy súlyos betegség, így például a rák - különösen a nőknél gyakori mellrák - bekövetkezésekor nyújt támaszt és segítséget.

Az óvatosság és a felkészülés az élet nehéz pillanataira - ez az, ami sokszor hiányzik a magyar családoknál (ezt sajnos a megtakarítási és a betegségszűrési statisztikák egyaránt mutatják). Pedig ha időben lépünk, akkor a legsúlyosabb problémákkal is megbirkózhatunk, mind az egészségünket, mind pedig a pénzügyeket tekintve. Ráadásul ehhez elérhető egy különleges pénzügyi megoldás, az NN speciális, rákbetegségek, különösen pedig mellrák esetére kidolgozott biztosítása.
Mindez azért is fontos, mert évente több mint 65 ezer új megbetegedést regisztrálnak itthon. Magyarország világelső a tüdőrák, a vastag- és végbélrák okozta elhalálozásban, az emlőrák pedig a nők esetében a leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség. Az elmúlt 15 évben megduplázódott a hazai rosszindulatú rákos megbetegedések száma: 300 ezer daganatos beteg él ma közöttünk.

A felkészülés, az időben való cselekvés az olyan súlyos betegségek esetében elengedhetetlen, mint amilyen a rák. A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség a közelmúltban 12 pontban foglalta össze, miként csökkenthető a kialakulás kockázata, s erről mi is írtunk. Ebből is kiderül, hogy elsősorban az egészséges életmód - dohányzás, alkohol kerülése, sok mozgás, a túlzott napozás és a szolárium kihagyása - sokat segíthet a rák megelőzésében. Szintén fontos, hogy ne legyünk túlsúlyosak, együnk friss zöldségeket, gyümölcsöket és még a munkánk során is óvakodjunk az esetlegesen rákkeltő anyagoktól. (Gyermekeinket pedig a HPV elleni védőoltással óvhatjuk a későbbi veszélyektől.)

Ugyanígy fontos azonban a megfelelő szűrővizsgálat és az általános orvosi vizsgálatokon való rendszeres részvétel. Itthon mégis nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel. Bodnár Ágnes, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökségi tagja szerint sokkal többen is túlélhetnék a daganatos betegségeket, ha az emberek egészségesebb életet élnének, és elmennének a szűrővizsgálatokra. "Sajnos ez ma még nem gyakorlat. A GKI Gazdaságkutató friss kutatása szerint ma az emberek 48 százaléka arra hivatkozva nem jár szűrésre, hogy nem kap meghívót rá, 23 százalékuk pedig azzal magyarázza a távolmaradását, hogy nincs ideje rá" - tette hozzá.

A korai diagnózis létfontosságú, hiszen nagy valószínűséggel ez a gyógyulás kulcsa is. Ha viszont diagnosztizálták a rákbetegséget, akkor nemcsak az egészségügyi problémák jelentenek óriási kihívást. A költségek sajnos ilyenkor rendkívüli módon megemelkedhetnek. Az is sokat számít, ha ilyenkor van hová fordulni, azaz nem csupán pénzügyileg vagyunk felkészülve, de számíthatunk arra is, hogy valaki segít eligazodni az egészségügy útvesztőjében - erre is kínál megoldást az NN új biztosítása.

A túlélésre egyre nő az esély - de ennek komoly ára lehet. A költségesebb terápiák láttán az NN új biztosítással állt elő, átfogó segítséget nyújtva a betegeknek a legnehezebb, anyagilag is megterhelő időszakban. A gyógyulás ugyanis a jelentős állami finanszírozás mellett is pénzbe kerül, miközben a betegség idején az érintett családok jövedelme csökken, részben a betegszabadságok, de nemritkán a munka elvesztése miatt is.

"A nők esetében a leghatékonyabb kezelés mellett az emlőrákos betegek teljes gyógyulásának valószínűsége ma már átlagosan 60-70 százalékos, de akár a 95 százalékot is elérheti, ha időben felismerik a betegséget" - véli Bodnár Ágnes. A társadalombiztosítás által nem finanszírozott, vagy a hosszú várakozási idő miatt inkább magánellátásban igényelt vizsgálatok, kezelések viszont jelentős többletköltséggel járnak.

Ez - a munkából való huzamosabb kiesést is ideszámítva - legalább három, de akár a hétmillió forintnyi nem várt anyagi terhet zúdít a betegekre és környezetükre.

Emlő-ultrahang, CT, MRI vizsgálatok, kapszulás endoszkópiás vizsgálat - csak néhány példa arra, hogy mi mindenre kell esetenként saját zsebből előteremteni a forrásokat a kezelések során.

Járjon szűrésre!

A méhnyakrák-szűrés a 25-64 éves nők számára háromévente, az emlőrák-szűrés a 45-64 éves nőknek kétévente, a tüdőszűrés 40 év felett mindkét nem számára évente biztosított Magyarországon. Az 50-70 év közötti férfiak prosztataszűrése a Nemzeti Rákellenes Program keretében kísérleti jelleggel működik. Az OEP ajánlása szerint csontsűrűség vizsgálathoz 65 éves kor felett kétévente, EKG-hoz, vérnyomásméréshez, valamint laborvizsgálathoz 5 évente férnek hozzá ingyenesen a biztosítottak.



Az ilyen rendkívüli kiadásokra azonban a magyar családok nincsenek felkészülve, ezt mutatja, hogy rendkívül alacsony itthon a megtakarítási ráta. Ezen igyekszik segíteni az NN Biztosító speciális, testre szabható egészségbiztosítási terméke, amely megbetegedés esetén nyújt átfogó támogatást az érintetteknek.

"Én csak az első, téves diagnózis után 10 hónappal tudtam meg, hogy beteg vagyok" - mondja az emlőrákból felépült Laár Anikó. "Ha már akkor lett volna lehetőségem a másodlagos orvosi véleményre - ez a biztosítás részeként elérhető - hamarabb megkezdődhetett volna a terápiám.

Nem aggódtam volna annyira amiatt sem, hogy a férjem egyedüli családfenntartóvá lép elő, ha már a kezelésem megkezdésekor hozzájutok a biztosítási összeghez, amely esetemben akár több millió forint is lehetett volna."

A túlélési esély nő, a kezelés azonban sokba kerül

A túlélési esély nő, a kezelés azonban sokba kerül



Ha az anyagi terhekre is szeretnénk felkészülni

Éppen erre az esetre dolgozta ki az NN biztosítási csomagját. A biztosítást azoknak szánja, akik szeretnének felkészülni a váratlan helyzetre és a legjobb esélyekkel indulni egy komoly betegség elleni küzdelemben. "A biztosításunk ellensúlyozza a kieső jövedelem hatását és fedezetet nyújt a terápia közben felmerülő költségekre is. A rendszeres szűrés és a kockázatot csökkentő életmód a legfontosabb, de ez sem óv meg minden esetben a bajtól, ezért a betegség hatékony kezelésének anyagi oldaláról is gondoskodni kell" - hangsúlyozta Szabó Anikó, az NN marketing, kommunikációs és termékmenedzsment igazgatója.

"Egy 30 éves nő például már havi 3500 forint biztosítási díj fizetésével olyan védelmi csomagot kap, amelyhez mellrák diagnózis esetén 5,7 millió forintos egyösszegű kifizetés jár. 35 évesen, 4500 forintos havidíjjal a kifizetés 6,2 millió forint, 40 évesen pedig ugyanekkora havidíj esetén 4,8 millió forint. Az anyagi segítségen túl ezek a díjak magukban foglalják azt is, hogy ügyfeleinket 7/24 orvosi tanácsadással támogatjuk, valamint hazai és külföldi második orvosi véleményt is elérhetővé teszünk számukra" - tette hozzá Szabó Anikó. Az NN az új biztosításból származó díjbevétele egy százalékát a Rákbetegek Országos Szervezetének ajánlotta fel, amelyet a szervezet betegségmegelőzésre és betegtámogatásra fordíthat.
Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32857

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +24 °C
Minimum:
+4, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt a párásság, ködfoltok feloszlását követően sok lesz a napsütés.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag