Ez a rák leggyakoribb oka

Bár a legtöbben úgy gondolják, hogy a rák elsősorban genetikailag öröklött hajlam, illetve egészségtelen életmód miatt alakul ki, a legújabb kutatások szerint kétharmadukért olyan DNS-elváltozások felelősek, amelyeket semmilyen módon nem befolyásolhatunk.

Előre kiszámíthatatlan, és semmilyen módon nem befolyásolható genetikai elváltozások tehetőek felelőssé a daganatok kialakulásának nagyobbik részéért - állítja egy korábbi kutatás. Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a legtöbb ráktípus kifejlődéséért az egészségtelen életmód, illetve a szüleinktől örökölt hajlam okolható, ez a kutatás viszont arra enged következtetni, hogy nagyobb arányban tehetőek felelőssé genetikai elváltozások, ezekre pedig semmilyen hatásunk nincs.

Van-e olyan betegség, amit az x- vagy az y-kromoszómán keresztül öröklünk felmenőinktől? Milyen bajok szállnak generációról generációra, amelyek végül (csak) a férfiakat betegítik meg? Cikkünkben a válasz!

A daganatok kétharmadáért felelős

A kutatást végző Dr. Cristian Tomasetti már az elején leszögezte: a tanulmány nem kívánja megkérdőjelezni a környezeti ártalmak és a káros szenvedélyek jelentős hatását a daganatok kialakulására, amelyektől tanácsos távol tartanunk magunkat. Kevésbé ismert azonban, hogy a sejtek osztódásakor és másolásakor létrejövő hibák is jelentős szerepet játszanak a daganat kialakulásában.

A sejtek osztódásakor keletkező hibák jelentős szerepet játszanak bizonyos daganatok kialakulásában
A sejtek osztódásakor keletkező hibák jelentős szerepet játszanak bizonyos daganatok kialakulásában

A kutatók 32 különböző rákfajtánál vizsgálták a mögötte húzódó mutációkat, és a géntérkép, illetve számos releváns adat összesítésével létrehoztak egy matematikai egyenletet. Ezzel a sejtek másolásakor keletkező hibák gyakoriságát mérték fel. Mint kiderült, bizonyos daganattípusok esetén - amelyek főként a prosztatát, az agyat és a csontokat érintik - több mint 95 százalékban az ilyen másolási hibák a felelősek. A hasnyálmirigyrák 77 százalékáért okolhatóak a DNS-hibák, de a tüdőrák kialakulásában már sokkal nagyobb a környezeti tényezők (elsősorban a cigaretta) szerepe: "csupán" 35 százalék fejlődik ki véletlenszerű génhiba miatt.

Összességében a rákos elváltozások nagyjából 66 százaléka hibás másolás következtében alakul ki, 29 százalékáért életmódbeli tényezők felelősek, és csupán öt százalék a genetikailag öröklött eredetű mutáció. Dr. Mel Greaves, a Londoni Rákkutató Intézet professzora az egészségtudatos életmód mellett a szűrések fontosságát is kiemelte: a vizsgálatok segítségével ugyanis még korai stádiumban felfedezhetőek a veszélyes elváltozások.

Forrás: Daily Mail Online

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra