Évente több mint hétezren halnak meg gyomor- és bélrákban (3)

Évente mintegy ötezer ember hal meg vastagbélrákban, kétezer ötszázan pedig gyomorrákban - mondta a Magyar Gasztroenterológiai Társaság elnöke szerdán Tihanyban, a társaság hatnapos nemzetközi kongresszusának zárónapján. A vastagbélrák már a második helyre sorolható (a tüdőrák után) a Magyarországon leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedések között - tette hozzá Rácz István professzor. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a béldaganat minden más rákfajtával szemben a leginkább megelőzhető, illetve az lenne, ha a rendszeres szűrés (endoszkópos béltükrözés) megoldott volna.

Százezrek szűréséről lenne szó (elsősorban az 55-65 évesek köréről), s ehhez jelentős műszerbeszerzés, továbbá a szűrőhálózat kiépítése szükséges, amelyre az egészségügy jelen pénzügyi helyzetében nincs reális lehetőség - mondta a társaság elnöke, megjegyezve ugyanakkor, hogy nem túl sok pénzről lenne szó indulásként.

Rácz István szerint "mindössze másfél milliárd forintos egyszeri beruházással kialakítható lenne - a jelenlegi endoszkópos centrumokra ráépítve - a szűrőhálózat".

A professzor rámutatott: ahol rendszeres gyomor- és vastagbél szűréseket végeznek - például az Egyesült Államokban és Lengyelországban -, ott "tízéves viszonylatban mintegy 30 százalékkal csökkent a daganatos megbetegedés".

Hozzátette ugyanakkor, hogy e rákfajta kialakulásában mintegy 20-25 százalékban a genetikai, örökletes tényezők nagy szerepet játszanak, de az is tény, hogy a rost- és vitamindús étkezés csökkentheti a daganat kialakulásának az esélyét, míg a dohányzás, az alkohol és a kövérség kockázatnövelő tényező.

A hatnapos gasztroenterológiai kongresszuson 1300 orvos vett részt - több mint ötvenen külföldiek -, s a tizenegy szekcióban több száz tudományos előadás hangzott el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra