Eredményes a rákszűrőprogram Zalaegerszegen

Eredményesnek tekinthető a vastag- és végbélrák megelőzését szolgáló zalaegerszegi szűrővizsgálati modellprogram, amely fél éve indult.

Ezt Belencsák Ágnes , az ÁNTSZ Zalaegerszeg-Lenti Kistérségi Intézete tiszti főorvosa mondta el szerdán az MTI-nek.

Elmondta, hogy szűrővizsgálaton részt vevők nyolc százalékának székletéből mutattak ki rejtett vérzést, a klinikai vizsgálatok pedig szinte kivétel nélkül minden esetben igazolták a rákmegelőző állapotra utaló diagnózist.

Közölte: május végéig négy háziorvosi körzetben 3.200, ötven és hetven év közötti lakos kap majd értesítést az ingyenes rákszűrésről.

A szűrést a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően bonyolítják le: a vér jelenlétét három egymást követő napon levett székletmintában vizsgálják. A mintavételhez szükséges eszközöket a háziorvosi rendelőben adják ki, és ott végzik el a szűrővizsgálatokat is. Pozitív teszt esetén a háziorvos kezdeményezi a további vizsgálatok elvégzését. Az eddig levett 330 minta nyolc százaléka lett pozitív, a vastagbéltükrözéskor szinte kivétel nélkül minden esetben beigazolódott a rákmegelőző állapotra utaló korai diagnózis.

Belencsák Ágnes felhívta a figyelmet: a szűrővizsgálattokkal kimutatható a rákmegelőző állapot és a vastag- és végbélrák korai stádiuma. A daganat 5-10 év alatt alakul ki, ha időben felismerik a kezdeti stádiumot, lehetőség van a teljes gyógyulásra, és csökkenthető a betegség miatt bekövetkezett halálozási arány.

Az intézmény ötvenszázalékos részvételi arányra számít. A modellprogramot a városi önkormányzat iparűzési adóval kapcsolatos pályázatán elnyert támogatásból finanszírozták, a vizsgálatokhoz szükséges teszteket az Országos Tisztifőorvosi Hivatal ingyenesen bocsátotta a háziorvosok rendelkezésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra