Egyre több fiatalt érint ez a ráktípus

Egyre több felnőttnél diagnosztizálnak bélrákot a fejlett országokban - állapította meg két nagyszabású tanulmány is.

Meredeken emelkedik a bélrák előfordulása a 20-29 évesek körében. Ennek okát még nem tudják pontosan a szakemberek, de úgy vélik, az elhízás és a helytelen étrend fontos tényező lehet.

Veszélyben a huszonévesek

A káposztafélék segítenek legyőzni a bélrákot - részletek itt!

Európa legtöbb államában az 50 évnél idősebbeket célozzák a bélrákszűrési programok, hiszen a betegség ebben a korosztályban a legjellemzőbb. Hamarosan azonban szükség lehet a szűrésre vonatkozó irányelvek felülvizsgálatára. Holland kutatók szerint ugyanis 1990 és 2016 között nőtt a bélrákos megbetegedések száma, a legjelentősebb emelkedést pedig a huszonévesek körében látták. A legtöbb országban százezer emberenként 0,8-ről 2,3 esetre nőtt a bélrákos fiatal felnőttek aránya. A legmeredekebb - évente 7,9 százalékos - növekedés 2004 és 2016 között figyelhető meg.

rák, daganat, daganatos megbetegedések, bélrák, vastagbélrák, végbélrák
Egyre gyakoribb a bélrák a fejlett országokban. Forrás: 123rf

Egyre gyakoribb a fejlett országokban

A közelmúltban megjelent egy másik tanulmány is, ami megerősíti a holland kutatók által kimutatott folyamatokat. A szakemberek a fejlett országok - például Nagy-Britannia, Ausztrália, Kanada és Új-Zéland - adatait tanulmányozva úgy találták, hogy 1995 és 2014 között Nagy-Britanniában például 1,8 százalékkal nőtt a vastagbélrákos és 1,4 százalékkal a végbélrákos esetek száma az 50 év alattiak körében. Az 50 év felettieknél ugyanakkor csökkent a gyakoriság 1,2 százalékkal. A kutatók hasonló változásokat láttak a többi tanulmányozott országban is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra