Egy talánnyal kevesebb: így alakul ki a rákos daganat

A University of Iowa két tanulmánya valós időben és 3D-ben rögzítette a rákos humán emlőszöveti sejtek mozgását. A beteg sejtek először helyváltoztatásba kezdenek, majd összetapadnak, lerakódnak daganatokká.

A kutatócsapat felfedezte, hogy a rákos sejtek óránként 92 mikrométeres sebességgel mozognak, ami körülbelül kétszer gyorsabb az egészséges sejtek helyváltoztatásánál, s aktívan vonnak be egészséges sejteket a daganatokba azzal, hogy egyfajta "kábelt" nyújtanak ki (egészséges és rákos) szomszédaik felé, hogy megragadják és befonják őket. Meglepő módon mindössze öt százalék rákos sejtre van szükség ahhoz, hogy létrehozzák a tumorokat. Ez az arány korábban ismeretlen volt.

Ettől robban be a szunnyadó tumor A Princeton Egyetem kutatói olyan elméleti modellel álltak elő, amely megmutatja azokat a körülményeket, amelyekben egy szunnyadó tumor malignussá válik: vagyis miért kezd el burjánzani? "Ez nem olyasmi, hogy egymáshoz ragadnának" - mondta David Soll, biológia professzor, az American Journal of Cancer Research folyóiratban megjelent tanulmány szerzője. Szerinte ezek a sejtek mennek és aktívan toboroznak. Ez bonyolult és egyáltalán nem passzív dolog. "Eddig senkinek sem volt fogalma róla, hogy vannak specializált sejtek ebben a folyamatban, amelyek hiába vannak kevesen, magukkal húzzák a többit" - állapította meg a kutató.

Az eredmények elvezethetnek a tumoralkotó sejtek pontosabb azonosításához, és annak teszteléséhez, hogy milyen antitestek lennének a legjobbak a megsemmisítésükre.

Az a kérdés, ezek a sejtek honnan tudják, hogy mit tegyenek . Soll feltételezi, hogy a folyamat visszanyúlik a primitív múltba, amikor ezek a sejtek arra voltak programozva, hogy embriókat alkossanak. Ha ez igaz, talán a rákos sejtek - embrióképző sejtnek álcázva - vonnak be más sejteket, hogy hozzanak létre szöveteket, amelyeknek aztán réteges, önfenntartó architektúrába kell szerveződniük, amire a tumor gyarapodásához van szükség. "Olyan ez, mintha felépítené saját védelmi rendszerét a szervezet erőfeszítései ellen, hogy legyőzhesse azt" - mutatott rá a professzor.

Forrás: Kurzweil AI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra