Egy oltással megszüntethető a veszélyes rák?

Egy készítmény hosszan tartó kiújulásmentes időszakot eredményezett egy petefészekrákos betegnél - hangzott el az Amerikai Rákkutató Társaság éves tudományos találkozóján Washingtonban.

Ugyan a petefészekrák nem túl gyakori elváltozás, becslések szerint a hölgyek 1,38 százalékát érinti, mindazonáltal igen veszélyes daganattípus, mivel a diagnózisra általában előrehaladott stádiumban kerül sor. Az újfajta módszer a szervezet saját immunválaszának stimulálásán keresztül hat, és azt a Pennsylvaniai Egyetem munkatársai 3-as és 4-es stádiumú betegeken próbálták ki. A klinikai vizsgálat végén az immunterápia több betegnél a daganat teljes eltűnését eredményezte.

Lana Kandalaft intézetvezető hozzátette, hogy minden daganat sajátos ujjlenyomattal rendelkezik, ami az immunrendszer részére specifikus támadáspontot jelent. Amint az immunrendszer megtanulta a daganat felismerését, az ebben kulcsszerepet játszó, úgy nevezett dendritikus sejteket lehetséges izolálni, felszaporítani, és a szervezetbe visszaadva ezáltal erősíthető a válaszreakció.

A szóban forgó klinikai vizsgálat 31 esetből 19-ben javulást talált, 8 esetben a daganat a mérhetőségi küszöb alá került. Egy beteg - akinél pedig korábban több kiújulás is jelentkezett - 45 hónapig maradt daganatmentes. Ugyan ez még csak kísérleti stádiumú kezelés, de az ár várhatóan 75 és 100 ezer dollár lesz, bár a szakértők szerint ez még mindig alacsonyabb, mint a jelenleg elérhető, ráadásul nem is szelektív szerek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra