Egy nap alatt felismerhető lesz a rák

Hamarosan itthon is elérhetővé válik a diagnosztikai módszer, amellyel akár egy-két nap alatt diagnosztizálni lehet a rákot.

Manapság már akár egy-két nap alatt is diagnosztizálni lehet a rákot, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója pedig bízik abban, hogy hamarosan ez már itthon is lehetővé válik. Ehhez új módszerekre nincs szükség, pályázati lehetőségekre annál inkább - nyilatkozta Dr. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az InfoRádiónak .

A megelőzés híveinek az év elején érdemes összeállítani egy egészségtervet arról, milyen szűréseken szeretnének részt venni. Cikkünkben összegyűjtöttük a 7 legfontosabb vizsgálatot!

Egynapos diagnosztikai központot alakítanának ki

A szakember szerint jelenleg ideális esetben két hét, sokszor azonban csak két-három hónap alatt végzik el Magyarországon a szükséges vizsgálatokat. A diagnózishoz szükséges összes vizsgálatot ugyanis a legtöbb helyen nem lehet egyszerre elvégezni: az egyik helyen megcsinálják a labort, utána elküldik a beteget egy másik helyre a CT-t elvégezni, ahol nincs MR , akkor vár a CT-re két hetet, egy harmadik helyen az MR-re még három hetet, vár a szövettanra, vár a molekulárpatológiai vizsgálatra - sorolta Dr. Kásler Miklós.

A centrumban akár egy nap alatt felállíthatják a diagnózist
A centrumban akár egy nap alatt felállíthatják a diagnózist

A főigazgató szerint ezen az időszakon drasztikusan lehetne rövidíteni. "Az Országos Onkológiai Intézet elképzelése az, hogy kialakít az intézeten belül egy egynapos diagnosztikai központot. Ez azt jelenti, hogy ha pályázatok révén meg tudjuk építeni ezt a centrumot, akkor el lehet jutni a rákos daganat diagnózisáig egy vagy két nap alatt" - hangsúlyozta a főigazgató. Hozzátette: a korszerű terápiák legtöbbje már elérhető itthon, az egynapos diagnosztikai központ kialakításához helyre és pályázati lehetőségre lenne szükség elsősorban.

Persze, a daganat korai diagnosztizálásánál is fontosabb lenne a megelőzése, életmódunkkal ugyanis számos rizikótényezőt kizárhatunk, és csökkenthetjük a tumor kialakulásának esélyét. A szűrővizsgálatok kapcsán a főigazgató megjegyezte, hogy a népesség szintjén az emlőrákot, a méhnyakrákot és a vastagbélrákot lehet szűrni. Emlőrák-szűrésre azonban Budapesten fele annyian sem mennek el, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - mondta el Dr. Kásler Miklós. Pozitívnak nevezte ugyanakkor, hogy 9 év alatt 15 százalékkal javult itthon a rákgyógyítás eredményessége.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra