Egy évvel korábban kiderülhet a rák

Egy újfajta vérvizsgálatnak köszönhetően akár egy évvel korábban is felismerhetik a daganatot, mint az eddigi eljárásokkal.

Az Egyesült Királyságban dolgozó kutatócsoportnak sikerült egy olyan eljárást kifejlesztenie, amely már akkor felismeri a daganatot, amikor még csupán apró sejtcsoportosulásként van jelen a szervezetben, és a röntgensugár, illetve a CT számára is láthatatlan. Ezzel a módszerrel az orvosok korábban felismerhetik a tumort, amikor még a terápiás lehetőségek széles spektruma áll rendelkezésre. A kutatók egyelőre a tüdőrák felismerésére fejlesztették ki, de a későbbiekben más daganattípusok diagnosztizálásában is segíthet.

Mikor ellenőriztette utoljára a látását? Milyen gyakran fordul meg fogorvosnál? És a laborleletekkel minden rendben van? Ha a kérdésekre csak hosszas fejtörés után jött válasz, ideje komolyabban venni a szűrővizsgálatokat. Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabbakat!

Korai állapotában felfedezhető a rák

A szakemberek egy műtéttel eltávolított tumorból vételeztek mintát, és a hibás gént vizsgálták, amely a daganatot eredményezte. Ezt követően háromhavonta vérvizsgálatot végeztek annak megállapítására, hogy a DNS okozta rákos daganat ismét megjelenik-e a szervezetben. Ilyen módon sikerült már nagyon korai fázisban felismerni a daganat kiújulását. Körülbelül 0,3 négyzetcentiméteres kiterjedésben diagnosztizálták, amire más diagnosztikai módszer idáig nem volt képes.

A vérvizsgálattal korai állapotában felfedezhető a tumor
A vérvizsgálattal korai állapotában felfedezhető a tumor

A kutatást végző Dr. Christopher Abbosh szerint ez a módszer komoly előrelépést jelenthet a rákgyógyításban, segítségével ugyanis már akkor kezelni lehet a daganatot, amikor még semmilyen klinikai tünet nem jelentkezett. Emellett a terápia hatását is egyszerűbben lehet követni a segítségével. Mivel a tüdődaganat a betegek felénél a műtét után kiújulhat, rendszeres vizsgálatuk segíthet még korai stádiumban felfedezni. A módszert még számos klinikai tesztnek kell alávetni, a kutatók azonban bizakodóak.

Forrás: BBC Health

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra