Daganat, amit szintén a HPV okoz

Évente 1500 új középgarat-daganatos beteget diagnosztizálnak Magyarországon, kétharmaduk férfi. A HPV-s tumorok főként fiatal felnőtteket támadnak meg.

A humán papilloma vírus is okozhat rosszindulatú daganatokat a fejnyaki területen. Korábban elsősorban a dohányzást és az alkoholfogyasztást tették felelőssé ezekért a tumorokért, mostanra azonban kiderült, hogy a középgaratban, főként a mandulákban és a nyelvgyökben a daganatos elváltozások 40 százalékát a HPV 16-os típusa okozza, vagyis ugyanaz a vírus, amely a nőknél a méhnyakrák hátterében áll - mondta Dr. Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója. Hozzátette: évente 1500 új középgarat daganatos beteget diagnosztizálnak Magyarországon, kétharmaduk férfi. Főként a fiatal felnőttek érintettek.

A HP-vel kapcsolatos garattumorok főleg fiatal férfiakat érintenek

Az elmúlt 4-5 évben derült ki, hogy a HPV a középgaratban és a mandulaszövetekben is okozhat daganatot. Egyelőre azonban nem világos, hogy mennyi idő alatt alakul ki, mennyi a lappangási ideje. A HPV okozta tumor szövettanilag úgyanúgy néz ki, mint a dohányzás miatt kialakult rák - hangsúlyozta Dr. Tamás László. A klinikaigazgató szerint jelenleg nem tudni biztosan, hogyan terjed, az biztos, hogy a szexualitásnak is szerepe lehet benne, de nem zárható ki egyéb lehetőség sem, például a cseppfertőzés. Mivel az okok sem világosak, így a megelőzés is nehézkes. A klinikaigazgató szerint sokat javítana a helyzeten, ha a fiúk is kapnának HPV-elleni oltást.

Dr. Tamás László szerint fontos figyelni a tünetekre, hiszen a két héten túl tartó rekedtség, a véres köpet, a nyaki nyirokcsomó duzzanata, a nyelési nehézség, a fülbe sugárzó egyoldalú fájdalom hátterében gyakran daganatos elváltozások állnak.

Azoknál a betegeknél, akiket szájüregi vagy garatrákkal kezeltek, megtalálták a HPV-fertőzést jelző antitesteket, ami arra utal, hogy legalább egyfajta antitest hasznos lehet a megismétlődő rák növekvő kockázatának kimutatásában - állítják a Johns Hopkins egyetem rákmegelőzésen dolgozó tudósai. Részletek!

Ha ezeket észleljük, forduljunk mielőbb orvoshoz, mert a korai stádiumban diagnosztizált tumor jól kezelhető, ám előrehaladott állapotban a garat- és szájüregi rákok prognózisa rosszabb. A kezelés módjában nincs különbség, ám mind a kemoterápiára, mind a műtétre jobban reagálnak a HPV pozitív tumoros betegek.

Forrás: semmelweis.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra