Célkeresztben a WHO húsjelentése

A WHO nagy vihart kavart jelentése után sorra jelennek meg a kutatással kapcsolatos észrevételek, kritikák. Többen hívják fel a figyelmet a tanulmány hiányosságaira.

A feldolgozott húsok - kolbász, szalonna, sonka - rendszeres, napi 50 grammot meghaladó fogyasztása 18 százalékkal növeli a bélrákok kialakulásának kockázatát - áll hvg.hu-nak .

Az sem mindegy honnan származik a fogyasztott húskészítmény

Az orvos szerint a WHO megállapításait azért is érdemes komoly kritikával kezelni, mert nem tesz különbséget a vörös hús állatfajok szerinti eredete és azok származási helye közt. Az sem mindegy, hogy az adott hústerméket mivel vagy adott esetben mi helyett fogyasztják egyesek.

Szervezetünkben nap mint nap keletkezhetnek rendellenes sejtek? Mivel azonban az immunrendszer hatékonyan pusztítja őket, sokáig egészségesen élhetünk. Mitől rendellenes egy sejt, és hogy tud tumorrá szaporodni? Kattintson, olvassa el! A WHO kutatása fontos, de valójában kiragad egy tényezőt - hívja fel a figyelmet Erdélyi Sipos Alíz, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára. A rák kialakulásának 70-90 százaléka környezeti tényezőkre vezethető vissza, a többi genetikai hajlam - mondja. A környezeti tényezők is számosak: a dohányzás, a légszennyezettség, a mozgásszegény életmód, a fokozott alkoholfogyasztás is egy a faktorok közül – és ugyanígy benne van a táplálkozás is. Kérdés, a WHO kutatásában részt vevők hogyan álltak ezekkel az egyéb környezeti faktorokkal. Ez viszont a tanulmányból nem derült ki.

A túlzott mennyiségben fogyasztott felvágottak, húskészítmények leginkább a bennük található nitrites pácsók, füstaromák miatt lesznek rákkeltőek - folytatja Erdélyi Sipos Alíz. Az adalékanyagok mennyisége elvileg nem érheti el az egészségkárosító szintet, de a mértéktelen fogyasztással magunkat „mérgezzük túl” a fenti anyagokkal.

A húst azonban nem tanácsos teljesen száműzni az étrendből, mert fontos és szükséges tápanyagforrás: teljes értékű fehérjét tartalmaz, a vas jobban szívódik fel, mint a növényi származásúakból. A vérképzéshez, növekedéshez, idegi működéshez szükséges B12 vitamin csak állati eredetű élelmiszerekben fordul elő, ezen belül 70 százalékban húsokkal jut a szervezetbe. Szénhidrátra, fehérjére, zsírokra egyaránt szüksége van a szervezetnek, ezekhez pedig változatos, kiegyensúlyozott étrenddel juthatunk hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra