Bizonyíték van rá, öröklődik a prosztatarák

A prosztatarák különböző formáinak örökletességét vizsgálták meg svéd kutatók. Kiderült, hogy akinek a családjában előfordult már a megbetegedés azt az átlagnál nagyobb eséllyel támadhatja meg a kór.

A Lundi Egyetem kutatói mintegy 50 ezer férfit vizsgáltak meg, akinek a testvére prosztatarákos volt. Ezeknél az embereknél 30 százalékos eséllyel jelent meg a betegség 75 éves korukig, szemben a svéd férfilakosság átlagánál mért 13 százalékkal. Még nagyobb veszélyben voltak azok, akiknek az édesapja és a testvére is prosztatarákos lett. Náluk a kór előfordulási kockázatát 48 százalékban állapították meg – írta a Science Nordic portál.

Akinek a családjában előfordult már a megbetegedés azt az átlagnál nagyobb eséllyel támadhatja meg a prosztatarák

A prosztatarák legagresszívebb, a test más tájain is áttéteket okozó formájának örökölhetősége meglehetősen kicsi a kutatók szerint. Kockázata az átlagos férfilakosságnál öt százalék, azoknál, akiknek a testvére a kórban szenvedett, kilenc százalék. Azoknál alakulhatott ki legnagyobb, 15 százalékos eséllyel a kór legagresszívebb változata, akiknek az apját és a testvérét is prosztatadaganat sújtotta.

Az idősödő férfiak közel fele küzd vizelési nehézségekkel vagy egyéb prosztatagondokkal. Ezek azonban nem az életkor, hanem egy állapot következményei, és gyógyszerekkel vagy gyógynövényekkel legtöbbször kezelhetők. Olykor azonban elkerülhetetlen a műtét. Részletek!

A kutatókat leginkább az lepte meg, hogy a legagresszívebb változat esélye egyforma volt azoknál, akiknek a testvérénél prosztatarákot diagnosztizáltak – függetlenül attól, hogy a kór enyhe vagy súlyos változatáról volt szó.

A svéd kutatók azt javasolják, hogy azok a férfiak, akiknek közeli családtagjánál prosztatarákot fedeztek fel, menjenek el szűrésre 40 és 50 éves koruk között. Megelőzésként az egészségügyi hatóság azt kéri a férfiaktól, kövessék a modern irányelvek szerinti egészséges étrendet, végezzenek rendszeres testmozgást és tartózkodjanak a dohányzástól.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra