Az ÁNTSZ szerint nem a transzformátor okozott daganatos betegségeket Nagykanizsán

Kövessen minket!

Nagykanizsa, 2007. október 25. (MTI) - Az ÁNTSZ vizsgálata szerint nem a pincében lévő transzformátorállomás okozott daganatos megbetegedéseket egy nagykanizsai lakóházban, és az itt történt halálesetek száma sem több a statisztikai átlagnál - hangzott el csütörtökön az eredményt ismertető nagykanizsai sajtótájékoztatón.
A vizsgálatot az érintett Platán sori ház lakói, valamint a helyi önkormányzat kezdeményezték, mert azt feltételezték, hogy az elmúlt években az átlagosnál több daganatos betegség és haláleset fordult elő az épületben, a pincében lévő transzformátorállomás miatt. A házban 20 év alatt négyen haltak meg rákos megbetegedések következtében, és a lakók feltételezése alapján még hat, adatokkal nem alátámasztott esettel számoltak.
A sajtótájékoztatón Bizzer András önkormányzati képviselő elmondta: az önkormányzat az ÁNTSZ-től és az Országos "Frédéric Joliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézettől is kért vizsgálatokat. A sugárbiológiai kutatóintézet még áprilisban közzétett megállapításai szerint sem a mágneses tér, sem a gammasugárzás, sem a radonsugárzás mértéke nem lépte át az egészségügyi határértéket, sőt az jóval alatta maradt minden lakásban.
Megvizsgálták a ház tégláit és a födémet is, de ezek a mérések is negatív eredménnyel jártak, akárcsak az októberben elvégzett tűzvédelmi vizsgálat. Ez utóbbiról Egri Gyula városi tűzoltóparancsnok azt mondta: a trafó ugyan a mérsékelten tűzveszélyes kategóriába tartozik, ám nincs olyan jogszabály, amely ne tenné lehetővé a létesítését hasonló környezetben.
Buzás Judit, az ÁNTSZ Nagykanizsai, Letenyei Kistérségi Intézetének vezetője arról számolt be: átfogó vizsgálatuk során nemcsak a transzformátort, hanem más rákkeltő környezeti tényezőket is vizsgáltak. Beszerezték a halálozási adatokat, a boncolási jegyzőkönyveket és hozzájárulásukkal a betegek és más lakók adatait is, de az illetékes áramszolgáltatót is megkeresték. Megállapításuk szerint sem a szigetelőanyagnak, sem a transzformátornak vagy a benne lévő olajnak nincs rákkeltő hatása. "A lakosságot közvetlenül fenyegető, tömeges egészségkárosodás veszélye nem áll fenn" - közölte a kisrégiós tiszti főorvos.
A vizsgálat adatokból a következtetéseket levonó Oroszi Beatrix, az ÁNTSZ Nyugat-dunántúli Regionális Intézetének vezetője a sajtótájékoztatón összegzésként úgy fogalmazott: nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy "a véletlen halmozódáson felül" tömegessé váltak volna a házban történt daganatos megbetegedések és halálozások. Bármilyen, hasonló kormegoszlású közösségben nagyságrendileg azonos mértékben fordulnak elő daganatos betegségek - mondta.
Egy Németországban élő professzor által készített szakvéleményre kitérve a régiós tiszti főorvos közölte: abban konkrét adatokra visszavezetett vizsgálati következtetések nem szerepelnek, csupán elméleti, tudományos okfejtések.
Marton István polgármester a sajtótájékoztató végén úgy fogalmazott: "indokolatlan hisztériakeltésnek" lettek áldozatai. De ha már napirendre került ez az ügy, ki kellett vizsgálni, lehetett-e alapja a feltételezéseknek - tette hozzá.
Mindent jól tud a köhögésről?

VideóRendelő: Igaz, hogy este 6 után már nem szabad enni?

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+5, +10 °C
Minimum:
+1, +6 °C

Hazánkban szombaton délelőtt továbbra is sok lesz felettünk a felhő, de nyugaton helyenként elvékonyodik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag