Aktívan a vastagbélrák után is

Csökkenti a testmozgás a halálozást a vastagbélrákot túlélő férfiak esetében - derül ki egy húsz éven át tartó vizsgálat eredményeként.

VastagbéldaganatA közel 670 főből álló mintacsoport tagjai egyes, kettes, vagy hármas stádiumú vastagbélrákban szenvedő férfiak voltak, akiknél a rák egyetlen esetben sem adott áttétet. Kétévenként minden résztvevőnek kérdőívet kellett kitöltenie fizikai aktivitásáról és betegségeiről, beleértve az esetleges újabb tumorokat is. A fizikai aktivitás mértékét a MET (metabolikus ekvivalens) értékkel jellemezték. Minél több energiát elégető testmozgásról van szó, annál nagyobb annak MET értéke.

A megfigyelések alapján a sportos életet élő betegeknél jelentősen csökkent mind az általános, mind a vastagbélrák miatti halálozás.

Heti 27 MET óra mozgás több mint felére csökkentette a vastagbélrák miatti halálozást az inaktív betegekhez viszonyítva. A jelenség kortól, a betegség stádiumától, testtömegindextől, a diagnózis évétől, a daganat elhelyezkedésétől és a diagnózis előtti életmódtól függetlenül megfigyelhető volt - írja Dr. Jeffrey A. Meyerhardt (bostoni Dana-Farber Rákintézet) munkatársaival az Archives of Internal Medicine decemberi számában.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra