A váltott műszak és a rák

A váltott műszakban végzett munka rákot okozhat. A témában végzett legújabb kutatások eredményét Thomas C. Erren és társai tették közzé a Deutsches Arzteblatt International című folyóiratban, kifejtve azt is, hogy a felfedezés milyen kihívások elé állíthatja az érintetteket.

8 figyelmeztető jel,
ezek jelezhetik a daganatos betegséget
Noha az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a napirend olyan felborulása, mint amilyet például az időeltolódás miatt fáradtság (jet lag) okoz, átmeneti rossz közérzettel jár, azt csak az utóbbi időben kezdték vizsgálni, hogy van-e összefüggés a biológiai ritmus hosszan tartó megzavarása és a rák kialakulása között. Sőt, hirtelen politikai témává lépett elő a kérdés: 2008-ban Dániában 38 éjszakai műszakban dolgozó melldaganatos nő esetében ismerték el hivatalosan, hogy a betegségüket munkahelyi ártalom okozta - ennek következtében kártérítést is kaptak.

A képet árnyalja, hogy az ilyen irányú összefüggést egyelőre csak állatoknál bizonyították be. A laboratóriumi kísérletek eredményei, amelyeket az állati sejtekből vett minták alapján kaptak, valószínűsítik ugyan a kapcsolatot, de az még nem egyértelmű, hogy az emberi szervezet is így reagál-e a biológiai ritmusa megzavarására. Ennek ellenére a szakértők a legújabb kutatások fényében szorgalmazzák a hagyományos váltott műszakos munkarendek felülvizsgálatát.

Videó: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra