A szervezetünk a daganat ellen fordítható?

Az immun-onkológia történetének új fejezetébe lépett és ma már széles körben elfogadott az a tény, hogy a daganatok kontrollálásának és gyógyulásának meghatározó szereplőjéről van szó.

Immun-onkológiai terápiáról legtöbb tapasztalattal előrehaladott melanomában rendelkezünk, a további alkalmazás lehetőségét most vizsgálják több daganattípusban.

Különböző terápiák kombinálásával a hatás fokozható, ahogy az áttétes immunrendszer bevonásával érhető el. Eddig a tudomány a tumor elpusztítására fókuszált, eljött az ideje, hogy a beteg szervezetének segítsen, hogy saját maga győzhesse le a daganatot.

Áttétes melanómában törzskönyvezték az első olyan hatóanyagot, ami lehetővé tette, hogy az immun-onkológia hosszú távú hatékonysága ismertté váljon. A kezelés azonban teljesen más szemléletet igényelt, mivel a betegség követése nem a hagyományos módon történik, itt ugyanis a szervezet saját immunválasza aktiválódik.

"A szervezetben az immunrendszernek hol felgyorsítania, hol fékeznie kell saját magát, például egy sebgyógyulásnál a seb nem sarjadhat a végtelenségig" - magyarázza dr. Dank Magdolna, a SOTE onkológusa, a nemrégiben alakult immun-onkológiai munkacsoport tagja. "A tumor és a szervezet közötti kapcsolódásban ezeket a fékeket, kapcsolódási pontokat tudjuk úgy megváltoztatni, hogy a szervezet immunitása a daganat ellen irányuljon, a saját immunrendszer lép működésbe, a limfociták átszövik a daganatot, és elindul a daganat pusztítása. Gyakorlatilag saját magát gyógyítja meg a szervezet."

Ugyanakkor az újfajta, hagyományostól eltérő tumorválasz gyökeresen más gondolkodásmódot vár el az orvosoktól és a finanszírozóktól egyaránt, mivel ebben az esetben a kézzel fogható eredmény a beteg hosszú távú túlélése. A daganat eltűnhet, de egy része meg is maradhat, viszont a beteg immunrendszerének folyamatos ellenőrzése alatt áll. A daganat hosszú távú kontrolljával nem kizárható a "klinikai gyógyulás" lehetősége sem. Különböző terápiák kombinálásával a hatás fokozható, ahogy az áttétes melanóma esetében is bebizonyosodott.

A szélesebb alkalmazás lehetőségét számos daganattípusban is vizsgálják, köztük vesesejtes daganatban és tüdőrákban is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra