A rákbetegek több, mint fele meggyógyul Franciaországban

Az eddigi legátfogóbb felmérés készült Franciaországban a rákbetegség túlélési arányairól: a tanulmány 1989 és 1997 között 205 ezer, 15 évesnél idősebb francia betegen diagnosztizált több mint 40 fajta rák esetét vizsgálta.

A felmérésből kiderül, hogy a betegség diagnosztizálását legalább öt évvel éli túl a betegek 52 százaléka Franciaországban. A túlélési esély ugyanakkor nemenként, korcsoportonként és a rák típusától függően nagy különbségeket mutat.

Míg a nőknél a túlélési arány 63 százalékos, a férfiaknál csak 44 százalékos, és az életkor emelkedésével romlik (70 százalék a 15-45 éveseknél, 58 százalék a 45-55 éveseknél, 50 százalék az 55-75 éveseknél és csak 39,4 százalék a 75 év felettieknél). A nemek közti jelentős különbség elsődlegesen azzal magyarázható, hogy a nők szívesebben vesznek részt a megelőző programokban és szűrővizsgálatokban, a férfiak viszont sokkal később fordulnak panaszaikkal orvoshoz. Ezenkívül a férfiakat súlyosabb, agresszívebben támadó rákbetegségek érintik, gyakran alkoholfogyasztás vagy dohányzás következményeként. Ezzel szemben a nők esetében leggyakoribb típus, a mellrák szűréssel megelőzhető, és terápiásan jól gyógyítható.

A daganatos betegségek 60 százalékát teszi ki a négy leggyakoribb rák, amelyeknek túlélési esélyei 6-7 százalékot javultak a kilencvenes években. A javulás azonban az egyes rákfajtáknál különböző mértékű: a mellrákból a francia nők 85 százaléka meggyógyul, a prosztatarákból a férfiak 80 százaléka. A vastag- és végbélrákot a betegek 56 százaléka éli túl, míg a tüdőrákot csak 14 százalékuk. A karcinómák gyógyulási esélyei közötti nagy különbség abból adódik, hogy a testben mélyebben kialakuló daganatok (tüdő, máj, hasnyál) tünetei jóval később jelentkeznek, viszont a nyirokrendszeren át agresszív módon, gyorsan terjednek. Ráadásul még nem létezik megfelelő szűrés a megelőzésükre.

A francia Országos Rákellenes Liga szeptemberben tervezi közzétenni a diagnosztizálást követő tíz évre vonatkozó túlélési arányokat, amelyek a kutatók és orvosok munkáját még jobban segíthetik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra