A rák nem halálos diagnózis

- Önök a mi hírnökeink, akik jelenlétükkel bizonyítják, hogy a rák gyógyítható, a diagnózis nem egyenlő a halálos ítélettel - mondta a több mint háromszáz fős hallgatóságának dr. Bodoky György onkológus főorvos szombaton, a nemzeti rákellenes napon. - Falakat törtünk át az elmúlt tíz évben, a legújabb, célzott terápiákkal hétszeresére nőtt a rákbetegség átlagos túlélési esélye, a pontos diagnózis, a jól kiválasztott kezelés ma - daganattípustól függően - húsz-ötven százalékkal javíthatja a túlélés esélyeit - mondta a főorvos. Csak egyetlen példa: ma az egyik leggyakoribb, s leginkább megelőzhető daganattípus a vastag- és végbéldaganatok.

Ezek túlélési esélye, még akkor is, ha későn diagnosztizálják, öt hónapról 25 hónapra nőtt. Ma ebben a ráktípusban évente ötezren halnak meg, s közülük négyezret a korai felismerés esetén biztosan meg lehetne menteni. Franciaországban például sikerült az áttörés: elérték, hogy az esetek csaknem hatvan százalékát még kezdeti stádiumban felfedezik.

A gyógyulási esélyeket Magyarországon legfeljebb becsülni lehet, azt is csak egyes típusokra nézve. - Az esély, legalább harminc százalékban, a betegek hozzáállásán múlik - állítja Rohánszky Magda, pszichoonkológus, a Tűzmadár rehabilitációs program vezetője. Szerinte ugyanis a betegség gyakoribb azoknál, akik nemigen állnak ki magukért, zárkózottak, s nem beszélnek a gondjaikról. A passzivitás, beletörődés, ami inkább a férfibetegekre igaz, jelentősen rontja a gyógyulási esélyeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra