A dohányzás visszaszorítása társadalmi érdek

Dohányzásellenes tevékenységéről és a nemdohányzók társadalmi érdekeket szolgáló védelméről számolt be az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete.

A dohányzás káros hatásait illusztrálva Szűcs Erzsébet, az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézete Egészségvédelmi Főosztályának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy 20 percenként következik be Magyarországon a dohányzás ártalmaival összefüggésbe hozható haláleset. Ezek megelőzhetőek lennének, ha a társadalomban szemléletbeli és életmódbeli változás következne be.

A tendencia azonban ezzel épp ellentétes, ráadásul míg a nyugat-európai országokban csökken a dohányzás szerepe a halálokok között, addig Magyarországon ez a mutató állandóan magas szinten áll - jegyezte meg az ÁNTSZ főosztályvezetője.

Az adatok ismertetése során elhangzott, hogy a lakosság 65 százaléka passzív dohányos, a 13-16 éves korosztályból 71 százalék már kipróbálta a cigarettázást, a tüdőrák okozta halál tekintetében pedig 2002 óta a férfiaknál és a nőknél egyaránt Magyarország a világranglista vezetője.

A dohányzás jogi szabályozásáról beszélt Végh Erzsébet, III. kerületi tisztifőorvos, kiemelve a nemdohányzók védelméről hozott 1999-es törvény jelentőségét. Emlékeztetett arra, hogy munkájuk eredményeként az iskolaudvarokon megszüntették a kijelölt dohányzóhelyeket a 18 éven aluli gyerekekre való tekintettel.

Negatívumként szólt arról, hogy az ÁNTSZ létszáma a felére csökkent öt év alatt, ami miatt folyamatosan csökken a beszedett bírságok összege.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra