A brokkolicsíra megelőzheti a gyomorrákot!

Egy kicsi, 50 ember bevonásával Japánban végzett kísérleti tanulmány eredményei szerint két hónapon át napi 71 gramm brokkolicsíra fogyasztásával némi védelmet szerezhetünk egy olyan gyomorbaktérium ellen, mely hurutot, sőt, akár gyomorrákot is okozhat.

Az eredményeket a Cancer Prevention Research című folyóiratban tették közzé. A tanulmány a John Hopkins Egyetemen és máshol kémcsőben is egereken végzett kísérletek eredményeire épített, melyek a szulforafan értékét igyekeztek felmérni. Ez a vegyület a természetben viszonylag nagy mennyiségben fordul elő a friss brokkolicsírában. Úgy tűnik, hogy a szulfofran serkenti a sejtek oxidáció, DNS-károsodás és gyulladás ellen védő enzim termelését, beleértve az emésztőszervrendszert is.

GyomorrákJapánban, ahol a Helicobacter pylori fertőzések száma igen magas, egy nemzetközi kutatócsoport a Johns Hopkins Egyetem tudósaival együtt 25 fertőzöttnek napi 71 gramm brokkolicsírát adott két hónapon át. 25 további fertőzött személy alfalfa-hajtást kapott, mely szintén gazdag fitokemikáliákban, de nincs benne szulforafán. A kutatók felmérték a betegség súlyosságát a tanulmány kezdetén, majd a kezelés 4. és 8. hetében is, illetve 8 héttel a beavatkozás vége után.

Azt találták, hogy a naponta fogyasztott brokkolicsíra több mint 40 százalékkal csökkentette a HpSA szintjét, a H. pylori jelenlétére utaló speciális anyagét, mely a fertőzött emberek székletében található. Az alfalfát fogyasztók HpSA szintje nem változott, a kísérlet előtti szintre pedig nyolc héttel a kezelés befejezése után csökkent vissza, mely arra utal, hogy bár csökkentették a H.pylori jelenlétét, nem irtották ki teljesen.

"Tudjuk, hogy néhány deka brokkolicsíra elég a szervezet védőenzimjeinek aktivizálásához" - mondta Jed. W. Fahey, a John Hopkins táplálkozási biokémikusa. "Ez az a mechanizmus, ahogy a véleményünk szerint a legtöbb kémiai védőhatás megjelenik. Azt nem tudjuk, hogy megvédi-e az embereket a gyomorrák ellen. De a tény, hogy a fertőzés és a gyulladás szintje csökkent, arra utal, hogy valószínűleg kisebb az esélye a gyomorhurut, a fekély és a rák kialakulásának kockázata" - mondta.

Az új bemutató tanulmányából idézve a tudósok nemzetközi csapata figyelmeztet bennünket arra, hogy a szulforafánt tartalmazó csírák fogyasztása nem gyógyítja meg a H. pylori fertőzést. Nem azt mondják, hogy bármilyen mennyiségben is megvédenek a gyomorráktól, vagy más gasztroenterológiai megbetegedéstől. "A tanulmány lényege, hogy beazonosítottuk azt a táplálékot, mely rendszeres fogyasztása esetén esetleg hatással lehet sok emésztési betegségre, és talán a gyomorrákot is megelőzi" - mondta Fahey.

Kollégáival együtt 2002-ben jelentették, hogy a sulforafán egy hatásos antibiotikum a H. pylori ellen. "A brokkolicsíra sokkal nagyobb koncentrációban tartalmazza ezt az anyagot, mint a kifejlett növény" - magyarázta Fahey, és hozzátette, hogy további vizsgálatok szükségesek az eredmények

Gyomorfekély megerősítésére. Az Egészségügyi Világszervezet rákkeltőnek nyilvánította a H. pylorit. Ez a tápcsatorna olyan kórokozója, mely túléli a gyomorban található savak erejét.

A világ lakosságának csaknem felét érinti ez a dugóhúzó alakú kórokozó, melyet már régóta kapcsolatba hoznak a gyomorfekély kialakulásával, melyet manapság legtöbbször antibiotikumokkal kezelnek. A kutatók határozottan állítják, hogy a baktériumnak köze van a néhány országban tapasztalható sok gyomorrákos eset kialakulásához. Ezek a fajták ellenállnak a hagyományos antibiotikumoknak.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra