8 rák, ami a túlsúly miatt alakulhat ki

A korábban megállapítottakhoz képest nyolc további rákfajta kialakulásának kockázatát növelheti, ha valaki túlsúlyos vagy elhízott - állapította meg egy nemzetközi tudóscsapat által végzett kutatás.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a testsúly növekedésének korlátozása segíthet csökkenteni ezeknek a daganatos betegségeknek – a gyomor-, a máj-, az epehólyag-, a hasnyálmirigy-, a petefészek-, az agyhártya- és a pajzsmirigyrák , valamint a mielóma multiplex kialakulásának – a rizikóját.

A The New England Journal of Medicine folyóiratban közzétett tanulmányhoz több mint ezer korábbi kutatást elemeztek, amelyek a túlsúly és a rák kockázatával foglalkoztak. A kutatást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) francia központú Nemzetközi Rákkutatási Hivatala (IARC) végezte. A csoport 2002-ben meggyőző bizonyítékokat talált rá, hogy a túlsúly növeli a vastagbél, a nyelőcső, a vese, a mell és a méh daganatos megbetegedésének kockázatát.

A túlsúly további 8 daganatot okozhat

„A rákkal kapcsolatos terhek a túlsúly és az elhízottság miatt sokkal súlyosabbak, mint az korábban kiderült. A túlsúllyal kapcsolatban újonnan azonosított rákfajták nem voltak rajta a legtöbb ember radarképernyőjén” – fogalmazott Graham Colditz, a St. Louis-i Washingtoni Orvosi Egyetem rákmegelőzési szakértője, aki az IARC munkacsoportját irányította.

A túlsúlyhoz köthető rákkockázat a nőkre és férfiakra egyaránt érvényesnek bizonyult és konzisztens volt a földrajzi régiókat – Észak-Amerika, Európa, Ázsia, Közel-Kelet – tekintve is. A szakemberek szerint sok oka lehet, hogy a túlsúlyosság vagy az elhízottság miért növeli a rákkockázatot. A túlsúly az ösztrogén, a tesztoszteron és inzulin túltermeléséhez vezet a szervezetben, ami gyulladást okozhat, és ez kiinduló pontja lehet a daganat képződésének.

A tanulmánynak komoly hatása lehet a globális népességre nézve: világszerte mintegy 640 millió felnőtt és 110 millió gyermek tekinthető elhízottnak. „A rákkockázat csökkentésében jelentős szerepet játszhatnak az olyan életmódfaktorok, mint az egészséges étrend, az egészséges testsúly megőrzése, a testedzés, valamint a dohányzás mellőzése” – emelte ki Colditz. A tudós hozzáfűzte, tisztában van azzal, hogy a túlsúly ledolgozása sok ember számára nagyon nehéz, ezért mindenkit arra biztatott, aki nem járt sikerrel, hogy ne adja fel, és inkább koncentráljon a meglévő súlya megőrzésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra