3 egészséges rágnivalóval legyőzhető a májrák?

Mogyoró, mandula és aszalt sárgabarack: érdemes sokat fogyasztanunk ezekből az ételekből.

A legújabb kutatások szerint a felsorolt finomságok E-vitamin-tartalma csökkenti a májrák kialakulásának a kockázatát.

A májrák a daganatos megbetegedések közük a világon a harmadik leggyakoribb halálok. A világ összes májrákban elhunyt betegének ráadásul 54 százalékát a kínai betegek teszik ki. A Shanghai Rákkutató Központ munkatársai ezért 132 837 kínai adatait, és étkezési szokásait vizsgálták meg, beleértve 267 rákbeteget is. Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik E-vitaminban gazdag ételeket fogyasztanak, csökkenthetik a májrák kockázatát.

Eddig is tudtuk, hogy az E-vitaminban gazdag ételek, mint például a mandula, a mogyoró, a fenyőmag vagy éppen az aszalt sárgabarack segítenek csökkenteni a szívbetegségek és az időskori szemkárosodás esélyét, most azonban kiderült, hogy a májrák ellen is hatékonyak lehetnek. "Mi egyértelmű inverz, dózis-válasz hatást találtunk a májrák kialakulásának kockázata és az E-vitamin között" - fűzte hozzá dr. Wei Zhang, a kutatás vezetője.

A tanulmány a oldalain jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra