125 éve a nőkért

125. születésnapját ünnepli az Avon, a világ egyik legnagyobb szépségipari cége, mely 1955 óta alapítványokon keresztül igyekszik jobbá tenni a nők életét. Az Avon a Nőkért alapítvány 2010-ig közel 800 millió dollárt adományozott a világ 50 országában a különböző programok számára. Kiemelt területként kezeli a mellrák elleni harcot, de a nagy természeti katasztrófákat követi helyreállítási munkákban is részt vesznek.

Február elején a cég egy új, 1 millió dolláros adományalapot hozott létre. Ezzel a nők elleni erőszak kampányának keretein belül egy olyan nagyszabású projektet indít útjára, amellyel az erőszak áldozatául esett nők, anyák és gyermekeik számára létrehozott anyaotthonokat támogat majd. Magyarországon az Avon az Egyesült Nemzetek Női Fejlesztési Alapjával, a UN WOMEN szervezetével (korábban UNIFEM) működik együtt, elősegítve az egyesület munkáját a figyelemfelhívás és az oktatások terén. Mindezeken túl ebben az évben előtérbe kerül a "Nőkért az erőszak ellen" kampánysorozat is. A cég emellett támogatja a "Művészetekkel a magabiztosságért és önérvényesítésért" elnevezésű kezdeményezését is, csakúgy, mint a fiatalok számára tervezett novellapályázatát, amelynek témája a családon belüli erőszak.

A "Nőkért az erőszak ellen" kampánnyal párhuzamosan természetesen folytatódik a mellrák elleni küzdelem is, amely Magyarországon 1998-ban indult rózsaszín szalagot ábrázoló kitűzők árusításával. A program, amelynek munkáját kiváló helyi civil szervezetek is segítik, azóta oktató kampányokban, diagnosztikai berendezések adományozásában és az évente ismétlődő figyelemfelhívó séták szervezésében is aktívan megjelenik. Az utóbbi tizenkét év során az Avon Magyarország több mint 590 millió forint gyűjtött össze; ebből 490 milliót adományozott a mellrák megelőzése érdekében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra