Szájüregi daganat: kik vannak veszélyben?

A 2-es típusú, felnőtt korban kialakuló cukorbetegség elősegíti a rosszindulatú szájüregi daganatok kialakulását, terjedését és a túlélési esélyeket is csökkenti - mondta Dr. Ujpál Márta, az Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika egyetemi docense.

A Semmelweis Egyetem munkacsoportja az elsők között vizsgálta a szájüregi rákok és a cukorbetegség epidemiológiai összefüggéseit. A kutatásokból az is kiderült, az elmúlt másfél évtizedben csaknem duplájára emelkedett a cukorbetegség előfordulásának gyakorisága. A cukorbetegeknek ezért javasolt rendszeres szájüregi klinikai szűrővizsgálatokon részt venniük, valamint évente kétszer felkeresni fogorvosukat, mert így már a daganatot megelőző kórképek is felismerhetőek.

Ma már sokan kutatják és több publikáció is megjelent a szájüregi daganatok és a 2-es típusú cukorbetegség összefüggéseiről, de 15 évvel ezelőtt újdonságnak számított ez a kutatási irány, miközben már akkor is kezdett bizonyossá válni, hogy a rosszindulatú daganatos megbetegedések és a cukorbetegség között szoros összefüggés figyelhető meg - mondta Dr. Ujpál Márta arról a kutatásról, amelyet másfél évtizeddel ezelőtt kezdtek el az Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikán. Hozzátette, azért figyeltek fel a témára, mert a klinika betegeinek 55-60 százalékát rosszindulatú szájüregi daganatos páciensek teszik ki, akik jelentős arányban cukorbetegséggel is küzdenek, miközben Magyarországnak az összes rosszindulatú daganatos halálozást és a szájüregi daganatok mortalitását tekintve is vezető szerepe van Európában.

Aki cukorbeteg, annak érdemes évi kétszer meglátogatnia a fogorvosát

A kutatásból kiderült, nemcsak a rosszindulatú szájüregi rákos megbetegedések, de már a daganatmegelőző elváltozások is nagyobb arányban fordultak elő a cukorbetegeknél a kontrollcsoporthoz képest - mondta a szakértő. A szövettani vizsgálatok arra is rámutattak, hogy diabétesz esetén agresszívabban terjednek a rosszindulatú szájüregi daganatok - tette hozzá az egyetemi docens, aki kitért rá, a legmegdöbbentőbb eredmény az, hogy halálozási arány is rosszabb ezeknél a betegeknél: a szájüregi daganatok ötéves túlélése átlagosan 50-55 százalékra tehető, a diabéteszes betegek azonban a műtétek és utókezelések után is mindössze csak 2-2 és fél évig maradnak életben.

Dr. Ujpál Márta beszámolt róla, az elmúlt évek vizsgálatai arra is rámutattak, hogy csaknem duplájára emelkedett a cukorbetegség előfordulásának gyakorisága a szájüregi daganatosok és a kontrollcsoport körében egyaránt. Tehát ezek a kutatások is igazolják, hogy a 2-es diabétesz, vagyis a felnőttkorban, a helytelen táplálkozás és életmód következtében kialakuló, túlnyomórészt nem inzulinfüggő cukorbaj népbetegség - magyarázta az egyetemi docens.

Szájüregi daganat : kit fenyeget, milyen tünetei vannak?

A tapasztalatok alapján Dr. Ujpál Márta úgy véli, komolyan kell venni a 2-es típusú diabétesz terjedését és nagy figyelmet kell fordítani a megelőzésre és a kezelésre. A prevenció kapcsán az életmód és a táplálkozási szokások megváltoztatása javasolt, vagyis sok sportolás, mediterrán étrend bevezetése mellett a dohányzás elhagyása és az alkoholfogyasztás mérséklése. A kezelés kapcsán a szakértő elmondta, a cukorbeteg daganatos pácienseknél a diabétesz karbantartása, a rendszeres orvosi és gyógyszeres kontroll a daganatterápiához is kedvezőbb körülményeket teremt.

Az egyetemi docens szerint a belgyógyászokkal való együttműködés, vagyis a rendszeres szűrések révén a betegségek korai felismerése szintén fontos lenne a kedvezőtlen statisztika megváltoztatása érdekében. Ez azt jelenti, hogy a cukorbetegeknek javasolt rendszeres szájüregi klinikai szűrővizsgálatokon részt venniük. Egészséges felnőtteknek évente legalább egyszer, diabéteszeseknek minimum évente kétszer szükséges felkeresni fogorvosukat, mivel a fogászati vizsgálatoknak részét képezi a stomato-onkológiai vizsgálat is. A daganatot megelőző kórképek korai felismerése a kezelést is hatékonyabbá teheti.

Forrás: Semmelweis Médiasarok

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra