Súlyos bajt jelezhet a végtagzsibbadás

A cukorbetegség jellegzetes tüneteit az emberek többsége ismeri, és szemmel is tartja önmagát, hogy találkozik-e velük. Azonban vannak olyan figyelmeztető jelek is, melyekről nem is gondolnánk, hogy erre a súlyos problémára hívják fel a figyelmet, hiszen a legtöbb esetben csak legyintünk a meglétükre.

A cukorbetegség egy anyagcserezavar, mely jelenleg a világ egyik vezető betegsége. Két formáját különíthetjük el, az 1-es, és a 2-es típust. Az 1-es típusnál több tényezőre vezethető vissza a kialakulása, míg a második létrejöttében az öröklésé az elsődleges szerep, de a betegek is erősen közreműködnek a nem megfelelő táplálkozással, és a mozgásszegény életmóddal - mondja dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont diabetológusa.

A szervezet hajtóanyaga a cukor, pontosabban a glükóz . A sejtek a glükózt inzulin jelenlétében képesek felvenni, majd abból energiát előállítva biztosítják a szervezet működését. Abban az esetben, ha a vérben jelen lévő cukor mennyisége folyamatosan magas, úgy extra terhelés éri a hasnyálmirigyet, melynek speciális sejtjei felelnek az inzulintermelésért. A folyamatosan magas cukorszint folyamatosan magas inzulintermelést tesz szükségessé, aminek következtében a szerv elfárad, akár teljesen le is áll.

Zsibbad az ujja? Zsibbadnak és fájnak az ujjai? Előbb csak nappal, majd éjszaka is jelentkeznek a kínzó tünetek? Lehet, hogy Carpalis alagút-szindrómában szenved. Nézze meg, mit kell tudni, erről a betegségről! A 2-es típusú cukorbetegség esetében a hasnyálmirigy inzulintermelése nem kielégítő, adott esetben részlegesen, illetve ritkán teljesen leáll, emellett a glükózt felvevő sejtek inzulinérzékenysége is csökken (vagyis nagyobb mennyiségű inzulinra van szükségük ugyanakkora mennyiségű cukor felvételéhez).

Zsibbadó végtagok - a gyakran elnézett tünet

A cukorbetegség a szokásos, ismert tünetei mellett jellemző, bár legtöbbször figyelmen kívül hagyott jele végtagok zsibbadása. A zsibbadás olyannyira fontos tünet, hogy a diagnosztizált cukorbetegek között az esetek 10 százalékában ez az, mely az orvost elvezeti a helyes diagnózisig így a meglétét mindenképpen komolyan kell venni, hiszen a kezeletlen cukorbetegség súlyos, visszafordíthatatlan egészségkárosodáshoz vezethet.

A végtagok zsibbadása cukorbetegségre is utalhat

A végtagok zsibbadása cukorbetegségre is utalhat Abban az esetben, ha a zsibbadás fennáll diabéteszes neuropátiáról beszélhetünk. Dr. Polyák Annamária elmondta, hogy a magas vércukorszint kárt tesz az erekben is, valamint az idegrostok anyagcseréjére is rossz hatással van. Ebben az esetben a perifériás idegrostok a veszélyeztetettek, vagyis azok a területek, melyek messzebb helyezkednek el a központi (agy és gerincvelő) idegektől.

Itt is 3 különböző feladatú idegrosttal találkozhatunk: a motoros funkciókért felelősekkel, az érző működésért felelősekkel, valamint a vegetatív, vagyis a szívműködést, légzést befolyásolókkal. A cukorbetegség hatására mindegyik fajta idegrost károsodást szenved, aminek következtében legtöbbször a végtagokban jelentkezik érzéskiesés, zsibbadás, akár szúró, fájó, égő érzés.

Zsibbadó végtag kezelése

A zsibbadó végtagokkal érdemes felkeresni a diabetológus orvost is, aki elsősorban a klinikai tünetekre támaszkodva állíthatja fel a diagnózist. Ehhez természetesen a vércukorszint ellenőrzése, neuropátia vizsgálat is társul.

Az elsődleges kezelés a vércukorszint megfelelő beállításával történik, mely megállítja az állapot további romlását, illetve kis mértékben javíthat is a helyzeten. A diabetes neuropátia oki kezelését súlyosabb esetekben tüneti terápiával egészítjük ki. A károkat sajnos teljesen nem lehet helyrehozni, de megfelelő kezeléssel a fájdalom megszüntethető.

Forrás: Budai Endokrinközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra