Naponta 9. magyar hal meg cukorbetegség miatt

Közel hatszázezer cukorbeteget tartanak nyilván Magyarországon, számuk pedig évente 5-10 százalékkal nő. Az egészségre nevelést már gyermekkorban meg kell kezdeni.

Minden tizedik, félévesnél fiatalabb csecsemő potenciálisan túlsúlyos, 5 százalékuk pedig elhízott, ami nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a népbetegségnek számító 2-es típusú cukorbetegség már nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek körében is egyre gyakoribb - közölte a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) és az Első 1000 Nap Program hétfőn az MTI-vel.

A cukorbetegek világnapja alkalmából közzétett közlemény szerint tízből négy szülő a gyermekének már egyéves kora előtt rendszeresen ad cukrozott ételt vagy italt, egyéves kor felett pedig szinte kivétel nélkül minden kisgyerek kap naponta cukros édességet.Az MDOSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a fogantatástól számított első ezer nap életünk egyik legmeghatározóbb korszaka: megfelelő táplálással olyan későbbi, akár felnőttkorban kialakulóbetegségeket előzhetünk meg, mint a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás vagy a 2-es típusú cukorbetegség.

Magyarországon mintegy hatszázezer cukorbeteg él és a betegek száma évről évre átlagosan 5-10 százalékkal nő. Évente több mint háromezren halnak meg itthon diabétesz miatt, ami azt jelenti, hogy minden nap kilenc ember veszti életét. A dietetikusok szerint a szülők felelőssége kulcsfontosságú az egészséges étkezési szokások kialakításában. Az ízérzékelés is a hozzátáplálás időszakában fejlődik a legintenzívebben, ezért ha nem elég körültekintők a szülők, akkor a gyerek könnyen hozzászokhat a túl édes vagy túl sós ételekhez.

A szülők felelőssége kulcsfontosságú az egészséges étkezési szokások kialakításában

A gyermekek számára a nyersanyagok természetes ízével és zöldfűszerek használatával is izgalmassá tehetünk egy-egy új fogást. Ha nem szoktatjuk őket túlédesített vagy túlsózott ételekhez, akkor később is szívesebben fogadják majd az egészséges táplálkozásnak megfelelő élelmiszereket - idézték a közleményben Erdélyi-Sipos Alízt, az MDOSZ főtitkárát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra