Mit tartson magánál a cukorbeteg?

Magyarországon legkevesebb 600 ezer cukorbeteg él, és a számuk évről évre átlagosan 5-10 százalékkal nő a Magyar Diabétesz Társaság adatai szerint. Évente több mint háromezren halnak meg idehaza cukorbetegség miatt, ami azt jelenti, hogy mindennap 9 újabb embert ragad el a kór.

A diabétesz olyan anyagcsere-betegség, amelyben az inzulinhatás hiánya vagy romlása miatt a sejtek nem képesek felvenni a vérből a cukrot, s emiatt éheznek. A kórnak két típusa ismert: az elsősorban genetikai tényezők miatt, gyerekkorban kialakuló autoimmun eredetű 1-es típusú diabétesz, illetve a főként egészségtelen életmód miatt kialakuló 2-es típusú diabéteszt.

"A 2-es típusú cukorbetegség kialakulásában is közrejátszanak genetikai tényezők, de talán a legfontosabb szerepe az életmódnak van" - mondta dr. Stella Péter belgyógyász, a Sanofi orvos igazgatója az Origónak . A szakember szerint főleg az egészségtelen életmód következménye, hogy a világ egyes térségeiben drasztikusan nő a cukorbetegek száma. Többet eszünk, mint kellene, keveset mozgunk, mindez pedig elhízáshoz vezet, s éppen ez a 2-es típusú cukorbetegség legsúlyosabb rizikófaktora.

Azt is mondta: a nyugati országokban az emberek tovább élnek, a hosszú élettartam pedig nagyobb teret enged annak, hogy valamilyen krónikus betegség - jelen esetben a diabétesz e formája - kialakuljon.

Azt vehetjük észre, hogy nemcsak az idősebbek, hanem a gyerekek is egyre inkább érintettek ebben a világméretű negatív jelenségben, hiszen sokkal többet ülnek a számítógép előtt, mint korábban, a passzív életmód pedig az egészségtelen táplálkozással kombinálva - amennyiben a hajlamosító genetikai tényezők is jelen vannak - oda vezet, hogy már fiatalkorban megjelenjen a 2-es típusú diabétesz.

A diabétesz egy olyan betegség, amiről sokan azt gondolják, csak mással történhet meg. A legnagyobb veszély, hogy nincs tünet. A későn felismert, vagy nem megfelelően kezelt esetekben a láb elvesztésének esélye tizenötszörösére nő és a szem ideghártyája is károsodhat. Részletek!

Ha valakinél időben diagnosztizálják a kórt, első lépés a szemléletváltoztatás. Nincs mese, az érintettnek át kell állnia egy jóval egészségesebb életmódra . "A változások sokak számára drasztikusnak tűnhetnek, azonban kivétel nélkül pozitív irányba mutatnak" - mondta Stella Péter.

A nehézség abban rejlik, hogy az egész életfelfogását meg kell változtatnia a páciensnek: például minimum heti háromszor (de inkább ötször) 25-30 percnyi testmozgást kellene végeznie, ami egyrészt idő, másrészt egy 65 éves cukorbeteg nem biztos, hogy képes lenne intenzíven futni. Éppen utóbbi miatt nagyon óvatosan kell bevezetni a különböző mozgásformákat. A diéta változtatása látszólag könnyebb út, de ehhez szintén nélkülözhetetlen az akaraterő.

Az egészségtelen életmód folytatása a legrosszabb, amit egy cukorbeteg tehet

Az egészségtelen életmód folytatása a legrosszabb, amit egy cukorbeteg tehet

Ha az életmódbeli átállás sikeres, meglehet, hogy a beteg el sem jut a következő állomásig, az antidiabetikus tabletták alkalmazásáig. Ez nagyban függ a már említett genetikai háttértől. Ha valakinek erős az öröklött hajlama az egészségesebb életmódra való átállással sem lesz képes a csodára, azaz hogy visszafordítsa a kór kialakulásának folyamatát, de legalább lelassíthatja. Előbb-utóbb a saját inzulintermelés annyira lecsökken, hogy nem lehet már pusztán pirulákkal segíteni, szükség lesz az inzulinkezelésre is. Fontos leszögezni, ez nem a beteg vagy a kezelőorvos hibája, esetleg a terápia sikertelenségének jele, hanem a betegség természetes kórfolyamata.

"Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy az inzulinkezelés megkezdése siker, hiszen a beteg életben maradt, nem halt bele szövődményekbe. Az egyik feladat, hogy ezt tudatosítsuk a betegekben és az orvosokban is" - mondta Stella Péter.

Lényeges tehát, hogy az elkerülhetetlen állapotváltozással mindkét fél tisztában legyen, és nyomon kövesse az egészségi állapot változását. Emellett, ha a beteg a mérések és vizitek során rendellenességeket tapasztal a vércukorszintjének értékeiben, ne legyen rest orvossal konzultálni, s beszélje meg a további lépéseket. Ez a fajta tudatosság nemcsak a diagnózis felállítása után szükséges, hanem a cukorbetegség korai felismerésében is. Ha valaki szokatlan dolgokat tapasztal magán - például folyton szomjas, és többet jár ki a mellékhelyiségbe - minél hamarabb forduljon orvoshoz, és kérjen felvilágosítást.

A halogatás rossz stratégia, mert azok a betegek, akiknél később kezdik meg a gyógyszeres kezelést, és az anyagcseréjük már rossz állapotban van, sokkal nagyobb mértékben számíthatnak szövődmények kialakulására.

Sajnos az egészségre káros halogatást gyakran a páciensek is támogatják, ami arra vezethető vissza, hogy sok téves elképzelés kering a köztudatban az inzulinnal kapcsolatban, például, hogy rákot okozhat, vagy hogy maga az inzulinkezelés idézi elő a szövődményeket. A sztereotípiák és félelmek eloszlatásához elengedhetetlen, hogy a betegek információkhoz jussanak, ebben pedig a betegszervezetek kulcsszerepet játszhatnak.

Mit tartson magánál egy cukorbeteg?
"A cukorbetegeknek saját érdekükben nagyon ajánlott maguknál vagy magukon tartani valamilyen, a diabéteszre utaló egyértelmű jelzést, amely egy váratlan rosszullét, esetleg eszméletvesztés esetén egyértelmű tájékoztatást ad a segítséget nyújtók számára" - tanácsolja Füzesi Brigitta, Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnöke. Ez lehet egy kis kártya a betegségről és az alkalmazott kezelésekről, illetve valamilyen egyértelmű jelzés a laikusoknak (egy medál, kitűző vagy karkötő), hogy a segítségre szoruló személy cukorbeteg . Nagyon fontos továbbá, hogy a betegeknél mindig legyen úgynevezett hypo-csomag (előre összeállított csomag túlzottan alacsony vércukorszint esetére), hogy kéznél legyen az azonnali segítség.

Forrás: Origo.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra