Diabétesz: így előzhető meg a lábamputáció

Magyarországon évente mintegy négyezer lábamputációra kerül sor a felnőtt lakosság körében az alsó végtag érszűkülete miatt. Pedig a műtétek nagy része megelőzhető lenne.

Magyarországon több százezer embert érint a cukorbetegség, amely gyógyíthatatlan betegség. A kezelés célja kizárólag a szövődmények megelőzése. Részletek itt.

Mind az 1-es, mind a 2-es típusú diabéteszre jellemző, hogy mészlerakódás jelentkezik az érfalban, aminek nyomán alsó végtagi érszűkület alakul ki - mondta el dr. Szeberin Zoltán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi docense, kiemelve, hogy a cukorbetegség és az érszűkület együttes előfordulása - a megfelelő kezelések elmaradása esetén - sokszorosára növeli az amputáció kockázatát. A szakember szerint éppen ezért már a legkisebb gyanú esetén is érdemes elmenni háziorvoshoz, aki egyszerű pulzustapintással és a panaszok alapján el tudja dönteni, hogy szükség van-e további vizsgálatokra - írja a semmelweis.hu .

Érszűkület miatt évente több mint 4 ezer lábamputációt hajtanak végre Magyarországon
Érszűkület miatt évente több mint 4 ezer lábamputációt hajtanak végre Magyarországon

A tünetek közül a lábszár izomzatának fáradékonyságát, illetve a lassú sebgyógyulást emelte ki az érsebész. Amennyiben indokolt, érsebészhez vagy érbelgyógyászhoz irányítják tovább a beteget, ahol ultrahangvizsgálattal meg tudják nézni az erek állapotát. Van, hogy egyáltalán nincs teendő, ám az is gyakori, hogy a gyógyszeres kezelés megkezdése mellett döntenek. Amennyiben a gyógyszeres terápia sem elegendő, műtéti beavatkozást végeznek: évente mintegy 2400 operációra kerül sor a legnagyobb hazai ércentrumban, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán. Ezek egy része nyitott műtét, ám ma már egyre elterjedtebb az egynapos beavatkozásként végzett, kevesebb szövődménnyel járó katéterezés is.

A korai diagnózis és kezelés elmulasztása esetén egyre hosszabb érszakaszok záródhatnak el a verőerekben, egyre komolyabb panaszokat okozva. El is fertőződhetnek, vagy akár el is üszkösödhetnek a sebek, illetve egyre rövidebb távot tud gyalog megtenni a páciens. Mindez oda vezethet, hogy végül már nem is lehet megmenteni a végtagot - fogalmazott dr. Szeberin Zoltán, hangsúlyozva, hogy évente nagyjából 4400 lábat vágnak le emiatt Magyarországon, és hozzávetőleg ugyanennyi kisebb amputációt hajtanak végre. Utóbbiak többnyire a boka alatti részre terjednek ki.

A 60 év felettiek és a dohányosok különösen veszélyeztetettek az érszűkület szempontjából, emellett az egészségtelen táplálkozás, a helytelen életmód, az elhízás is sokat ront az erek állapotán. Az egyetemi docens azt tanácsolta, hogy a magyaros étrend helyett a fehér húsokat, halakat, zöldségeket, gyümölcsöket felvonultató mediterrán diétát részesítsük előnyben, emellett törekedjünk az optimális testsúly elérésére és megőrzésére. Felhívta továbbá a figyelmet a rendszeres mozgás megelőzésben játszott szerepére is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra