Bajt jelez a bizsergő láb

A cukorbetegség egyik igen veszélyes szövődménye a trophikus fekély, amely a lábon, a nyomásnak kitett helyeken, a talpon, a talp külső szélén és a lábujjakon jelentkezik. Ha ehhez fertőzés is társul, az akár az érintett végtag amputációjához is vezethet.

A nem traumás amputációk 70 százaléka diabéteszben szenvedők esetében történik. Fontos tudni, hogy néhány tünet előrevetítheti a probléma kialakulását, így a beteg még idejében megkezdheti a megfelelő terápiát.

Mi az a perifériás neuropátia?

A perifériás neuropátia az idegrendszeri károsodás részjelenségeként kialakuló tünetegyüttes. Hátterében több ok is meghúzódhat, ám leggyakrabban a cukorbetegeknél alakul ki. A kiserek betegsége is társul az idegi elváltozásokhoz. Érdemes tudni, hogy ez egy lassú folyamat, nem egyik pillanatról a másikra megy végbe - fejtette ki dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbeteg Központ diabetológusa.

neuropátia
A talp érzékelésének ellenőrzése. Az önvizsgálat is rendkívül fontos

Maga az állapot az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek károsodását jelenti, és mivel ezek az idegek mozgató, érző és vegetatív funkciókat látnak el, ezért a probléma ezeknek a hibás működésében nyilvánul meg. A perifériás ideggyökök károsodása az esetek többségében szimmetrikusan a lábakon jelentkezik. A cukorbetegek kezdetben bizsergésről, égő érzésről, valamint zokni- vagy kesztyűszerűen jelentkező érzéskiesésről számolnak be. Erős fájdalom esetén fájdalmas neuropátiáról beszélünk, mely társulhat a szenzoros vagy a motoros neuropátiához.

A diabéteszek csaknem felénél kialakul a perifériás neuropátia, és a kockázat csak fokozódik 40 év felett, ha a vércukorszint rosszul beállított, illetve ha az illető több mint 25 éve cukorbeteg.

A perifériás szenzoros neuropátia tünetei: ▪ zsibbadás

▪ bizsergés

▪ "hangyamászás" érzés; olyan érzés, mintha láthatatlan kesztyűt vagy zoknit viselne

▪ extrém érzékenység a különböző tapintások iránt, általában éjjel a legerősebbek a panaszok

▪ normálisan nem fájdalmas ingerek fájdalmassá válása

▪ külső ingertől független fájdalom

▪ égő érzés

▪ éles, elektromos jellegű fájdalom

▪ a koordinációs képesség elvesztése

▪ gyengült érzékelés vagy teljes érzéketlenség

Az állapot nagy veszélye, hogy egy idő után a mozgásfunkciók (motoros neuropatia) is károsodnak, ráadásul az érzékkiesés olyan méreteket is ölthet, hogy megnő az elesés veszélye, főleg idősebb korban. Előfordulhat az is, hogy a beteg nem veszi észre, hogy megsérült, ami a cukorbetegeknél különösen veszélyes.

A perifériás neuropátia diagnosztikája

A cukorbetegeknél fontos, hogy rendszeresen, naponta önmaguk is ellenőrizzék a lábukat! Ezen kívül évente az alsó végtagok vizsgálatát a neuropátia feltárása érdekében is el kell végezni. Fontos a tünetek és panaszok megbeszélése, valamint a láb, kiemelten a talp vizsgálata, amelynek során a bőrszárazság, az esetleg fennálló talpi fekély felfedezése a cél. A sudomotor (verejték-elválasztás) működés vizsgálata neuroteszttel történik. Vizsgálják továbbá a reflexeket is.

A műszeres vizsgálattal felmérik a vibrációérzetet és a hőérzetet. Emellett a perifériás pulzus vizsgálata is szükséges, mivel a neuropátiás károsodás mellett felléphet a nagy erek szűkülete is.

Elkerülni a fekélyt és a végtag amputációját

A beteg sok mindent tehet az állapot romlása ellen. Először is a vércukorszint megfelelő beállítására van szükség, hiszen ennek hiányában a probléma tovább súlyosbodik és egyéb szövődmények is kialakulnak. Szerencsére neuropátia esetén lehetőség van gyógyszeres kezelésre, valamint a fájdalmat is lehet enyhíteni szakorvos által javasolt készítményekkel.

A neuropátiás fájdalmat az idegek, a gerincvelő vagy az agy kóros folyamatai okozzák, tulajdonképpen az idegrendszer károsodása vagy működészavara miatt jön létre. Hátterében jellemzően olyan idegkárosodás áll, amelyet rengeteg betegség okozhat. Leggyakrabban azonban a cukorbetegség és az alkoholizmus miatti neuropátiára vezethető vissza. Részletek!

Amennyiben a betegnél trophikus fekély alakul ki, fontos az úgynevezett interdiszciplináris (több szakterületet érintő) kezelés: angiológus, bőrgyógyász, sebész bevonása. Felülfertőződés esetén szükséges az erélyes és célzott antibiotikus terápia, az elhalt szövetek eltávolítása, de ez már túlmutat a belgyógyászati kezelésen.

Emellett a kezelés kiegészíthető tapasztalati alapon olyan alternatív gyógymódokkal is, mint az antibakteriális orvosi méz vagy a lökéshullám-terápia alkalmazása

Fontos elővigyázatossági, ápolási tanácsok: ▪ Naponta mosson lábat, törölje szárazra az ujjak közét is!

▪ Gyakori a talpi szárazság, ezért naponta kenje be ápoló krémmel!

▪ Soha ne járjon mezítláb!

▪ Hordjon puha pamut zoknit, valamint fontos a megfelelő, lehetőleg bőr cipő viselése!

▪ Neuropátiás tünetek esetén az orvos felírhat diabéteszes kímélő cipőt is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra