A cukorbetegség korai tünetei

Sokszor semmilyen tünet nem hívja fel a figyelmet a betegségre, ám lehetnek olyan hétköznapi panaszok, melyeket érdemes komolyan venni, ugyanis a diabétesz korai tünetei lehetnek. Hogy melyek ezek, azokat dr. Polyák Annamária diabetológus foglalta össze.

Éhség es fáradtság

A fokozott étvágy és az állandó fáradtságérzés több hormonális problémára is utalhat (pl. pajzsmirigyzavarra), ám nem ritka, amikor cukorbetegség húzódik mögöttük. A bevitt táplálékokat ugyanis a szervezet glükózzá alakítja, ami lényegében a szervezet üzemanyaga. Ehhez a folyamathoz azonban megfelelő mennyiségű inzulinra van szükség, így ha nem termelődik belőle elegendő, vagy ha a sejtek valamilyen oknál fogva rezisztenssé válnak a hormonra, akkor a glükóz nem képes a sejtekhez jutni.

Mivel ebben az esetben a szervezet nem jut elegendő energiához, krónikus fáradtság lép fel. Ráadásul a test érzékeli, hogy nincs elegendő vércukor a sejtekben, ezért erre a problémára fokozott étvággyal reagál.

Szomjúság/fokozott vizelési inger

A 2-es típusú cukorbetegség egyik legjellemzőbb tünete a fokozott szomjúság, ebből adódóan sok folyadékfogyasztás, aminek következménye a gyakori vizelési inger. Átlagosan egy egészséges ember naponta 4-7 alkalommal ürít vizeletet, ám diabétesz esetén a beteg lényegesen többször látogatja meg a mellékhelyiséget. A vérben felhalmozódott cukortól a vesék fokozott vizelet-elválasztással reagálnak (veszélye, hogy ez hosszútávon komoly vesebetegséghez vezethet). A dehidratációra a szervezet fokozott szomjúságérzettel válaszol, ami egy ördögi kört indít el a több folyadékfogyasztás és a gyakoribb vizelés közt.

Az állandó szomjúság is a cukorbetegség korai tünete lehet
Az állandó szomjúság is a cukorbetegség korai tünete lehet

Száraz ajkak es viszkető bőr

A magas vércukorszint következtében a vizelettel ürülő nagy mennyiségű cukor sok folyadékot von el a szervezettől, hogy több vizeletet tudjon kiválasztani, a fellépő dehidratáció az egész testet érinti. Éppen ezért gyakori, hogy a betegek ajka és bőre kiszárad, húzódik, ami viszketéssel jár - mondja dr. Polyák Annamária.

Homályos látás

A homályos látással a legtöbben első körben a szemészetet keresik fel, ami természetesen érthető, ám érdemes utánajárni, hogy nem húzódik a hátterében esetleg cukorbetegség. A magasabb glükóz szint miatt ugyanis eleinte a szemlencsék megduzzadnak, ami homályos látást eredményez. Jó hír azonban, hogy ha időben megkezdődik a kezelés, úgy a panasz megszűnik. Ám ha hosszabb időn keresztül fennáll a probléma, akkor a szem ereinek károsodása miatt komolyabb és tartós szemészeti zavarok alakulhatnak ki.

A cukorbetegség jelei a bőrön Mivel a cukorbetegek esetében a sebgyógyulási hajlam károsodik, ezért fontos odafigyelni a bőr mindenféle elváltozására. Bizonyos elváltozások otthon is kezelhetőek, néhánnyal azonban tanácsos felkeresni a háziorvost! Részletekért kattintson !

A 2-es típusú cukorbetegség későbbi tünetei

  • Gyakori gombás fertőzések
  • Nehezen gyógyuló sebek
  • Végtagfájdalom, zsibbadás
  • Idegi károsodások
  • Veseproblémák
  • Látásromlás

Forrás: Budai Endokrinközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra