Alig tudjuk, mi az a COPD, pedig nagy a baj

Nagyjából 600 ezer COPD-s beteg lehet Magyarországon, közülük sokat nem is kezelnek, ráadásul jó részük rendszeres dohányos. Az emberek 4-10 százaléka beteg, a COPD néhány év múlva a 3. halálok lehet világszerte.

A COPD, azaz a krónikus obstruktiv légúti betegség definíció szerint a hörgők idült progresszív gyulladásával, a tüdő károsodásával, hirtelen állapotrosszabbodásokkal járó (légzőszervi) betegség. Újabban azonban inkább az egész szervezetet érintő alacsony intenzitású gyulladásos állapotnak határozzák meg, amelynek vezető tünetei lehetnek a gyengeség mellett a légzőszervi tünetek, a nehézlégzés és a köhögés.

A COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) progresszív, azonban mégis kezelhető kórkép, mely korlátozza a betegek életét, továbbá világszerte a halálozás és a rokkantság jelentős oka. Kattintson a részletekért! Napjainkban igazi népbetegséggé vált a fejlett országokban. A WHO kimutatása alapján jelenleg még az 5., de 2020-ra már a 3. halálokká válhat a kardiovaszkuláris és daganatos megbetegedések mögött. A lakosság számához viszonyítva a betegek aránya 4-10 százalékos, évente mintegy 2,75 millió halálesettel lehet számolni világszerte. Csak Európában 200-300 ezren halnak meg ebben a betegségben. Magyarországon 2014-ben 180 ezer esetet tartottak nyilván a tüdőgondozók és további százezer beteget észlelhettek a háziorvosi-belgyógyászati ellátás során. A betegek valós száma azonban a hazai dohányzási szokások alapján hatszázezerre tehető.

A COPD legfontosabb kóroki tényezője a dohányzás

Népbetegség jellege ellenére nálunk is és másutt is aluldiagnosztizált, a betegeknek csupán kisebb részét ismerik fel. Ez különösen annak ismeretében aggasztó, hogy az időben felfedezett és szakszerű kezelés alá vont betegség esetén a lefolyás lassítható, a szövődmények megjelenése késleltethető, így a betegek élete is meghosszabbítható lenne.

A COPD legfontosabb kóroki tényezője a dohányzás. A betegek 80 százaléka dohányzott, vagy dohányzik rendszeresen. Még a legsúlyosabb stádiumú betegek negyven százaléka is rendszeresen dohányzik. Tudatosítani kell, hogy a dohányzás visszaszorítása a leghatékonyabb intézkedés a COPD megelőzése érdekében, s a dohányzó COPD-s betegek esetében a leghatásosabb gyógymód a dohányzás abbahagyása .

Mindezek ismeretében a Magyar Tüdőgyógyász Társaság kidolgozta a COPD szakmai programját a 2020-ig terjedő időszakra, átfogó célként meghatározva, hogy rövid és középtávon el kell érni a COPD teljesebb körű felismerését, nyilvántartását, hatékonyabb kezelését és gondozását, hosszabb távon pedig a megbetegedések és a halálozás csökkenését. A tüdőgyógyászok évek óta szorgalmazzák az érintett szakmák együttműködését ezen a téren, s számos fórumon hívják fel a figyelmet a betegségre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra