Tetoválás után ezekre kell figyelni

A legtöbb ember tudja, hogy a piszkos tetoválótűk fertőzést terjeszthetnek, például továbbadhatják a hepatitis C-t. Kevésbé ismert, hogy maga a seb is megfertőződhet, ami igen súlyos következményekkel járhat.

Habár ma már a tetoválások miatti fertőzések kevesebbszer fordulnak elő, nem ritkák, olykor pedig fennáll a súlyos megbetegedés veszélye, ha valaki nem elég körültekintő. Egy elrettentő texasi esetről számolt be nemrégiben az amerikai sajtó. A szerencsétlenül járt 31 éves férfi a Mexikói-öböl vizében fürdött öt nappal azután, hogy a jobb lábára tetoválást készíttetett. Három nappal később már olyan súlyosan elfertőződött a bőre a tetoválás helyén, hogy kórházba kellett mennie. Sikerült is kimutatni, hogy egy parti vizekben tenyésző baktérium, a Vibrio vulnificus fertőzte meg. A betegnek krónikus májproblémái is voltak, ami nehezítette a sebgyógyulást, és végül a fertőzés kerekedett felül: a beteg két hónapos küzdelem után elhunyt.

tetoválás
A tetoválások miatti fertőzések nem túl gyakoriak, de nem is kifejezetten ritkák

Dr. Nicholas Hendren, a University of Texas kutatója a British Medical Journalban megjelent tanulmány vezető szerzője szerint a tetovált emberek 3,2 százaléka legalább egy olyan fertőzésről beszámol, amely a "varratás" következménye. Az orvos szerint a texasi férfi esete meglehetősen egyedi, az érintettek nagyobb valószínűséggel találkoznak MRSA és más gyakoribb baktériumok okozta fertőzéssel.

Hendren azt szokta mondani a pácienseinek, hogy a tetoválás olyan, mintha összevarrnának a bőrükön egy sebet. Mindenkinek világos, hogy ilyen heggel veszélyes vízbe menni. A friss tetoválással is kerülni kell a fürdést a természetes vizekben, légyen bár szó tavakról, folyókról, tengerről, de úszómedencékről is. Sőt el kell kerülni a bőr túlzott súrlódását is, amíg a tetoválás teljesen meg nem gyógyul.

Senki sem tudja, hogy mi a tetoválások hosszú távú hatása - ráadásul a szabályozások elsősorban a rövid távú kockázatokra koncentrálnak, a fertőzések elkerülését célozzák, miközben a tintában olyan összetevők is lehetnek, amelyek felhasználását éppen kozmetikumokban tiltották meg. Részletek!

Hendren szerint a gyógyulás akkor következik be, ha a heg leesik. A legtöbb tetoválásnál egy-két hét a gyógyulás ideje - mondja Doris Day New York-i dermatológus. Hazaérkezés után a műanyag borítást el kell távolítani a sebről , amelyet szappanos vízzel szabad csak lemosni. Egy lazán fedő kötés felhelyezhető rá, de éjszaka érdemes szabadon hagyni, hogy a bőrfelület lélegezhessen. A műanyagfólia ugyan megvéd a mechanikai hatásoktól és a szennyeződésektől, de melegen és nedvesen tartja a sebet, ami kedvez a baktériumok elszaporodásának.

Mindkét szakember szerint azonnal orvoshoz kell fordulni, ha a következő jeleket tapasztalja magán valaki a tetoválás utáni időszakban:

- A karon vagy lábon lévő tetoválástól egy vörös sáv vagy vonal indul ki és terjed egyre tovább.

- A tetovált felület és környezete egyre fájdalmasabb 5-7 nap után is.

- Ha a tetovált terület váladékozni kezd.

- Ha fertőzésre utaló láz jelentkezik.

Forrás: webmd.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra