Mézzel harcolnak a bőrfekélyes járvány ellen

A kis afrikai szigetország, Sao Tomé és Príncipe hatóságai bejelentették, hogy az antibiotikumok mellett mézzel veszik fel a harcot egy ismeretlen eredetű bőrfekélyes járvány ellen, amelyben tavaly október óta 1421-en betegedtek meg.

A méz segít begyógyítani a sebeket és elszigetelni a kórokozókat - mutatott rá sajtóközleményében az egészségügyi szolgálat igazgatója, Marie Tomé Palmer.

méz
A méz hatékony gyógyszer. Szigetel, hidratál és antibiotikumokat tartalmaz

Tavaly október és 2017. március 9. között 1421-en kapták el a rejtélyes bőrbetegséget a 200 ezer lakosú szigetországban, és az esetek száma egyre nő. A hatalmas nyílt sebekkel járó betegség elsősorban az alsó végtagokat támadja meg, szövetelhalást okozva. Az esetek többsége gyógyítható.

Marie Tomé Palmer szerint a méz mellett jelenleg legalább két, de inkább három antibiotikum alkalmazását javasolják. Elmondta, hogy az Egészségügyi Világszervezet ( WHO ) egy multidiszciplináris csoportja a terepen vizsgálódik, hogy megállapítsa a betegség eredetét és a legjobb gyógymódot.

A fekély lényege a szövetek felszínének elhalása, mely szövethiányt hoz létre az érintett területen. A fekélyek nagyon nehezen gyógyulnak, és ha mégis begyógyulnak, hamar kiújulnak. A lábszárfekély az életkilátásokat és életminőséget rontó állapot, mely az egész szervezet számára súlyos fertőzésforrást jelent. Részletek!

Bár egyre több turista keresi fel, Sao Tomé és Príncipe igen szegény ország. A lakosok nagyrészt a halászatból és a földművelésből élnek, de 90 százalékban nemzetközi segélyekre van utalva.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra