Fehér foltok

Az önvizsgálódás során leginkább tavasszal vesszük észre a bőr kisebb-nagyobb elváltozásait, hibáit. Ekkor láthatók leggyakrabban, főleg a háton keletkezett fehér foltok is, amely festékhiányok több ok következtében is kialakulhatnak...

A rövid téli nappalok és fagyos hidegek után, az éledező, lágy tavaszi fények szinte a lelkünkbe súgják ébredésünket, csábítva bennünket a meleg tavaszba.

A fűtött, száraz levegőjű helyiségekben, lakószobákban, munkahelyeken, hivatalokban kiszárad a bőr felszíne. Az intenzív hatású kozmetikai anyagok, szappanok, tusfürdők ugyancsak hozzájárulnak ehhez. Természetesen a téli táplálkozás és a mozgáshiány is hatással van a testfelület zsírköpenyének állapotára.

Az önvizsgálódás során leginkább tavasszal vesszük észre a bőr kisebb-nagyobb elváltozásait, hibáit. A tél végére elhatalmasodhatnak bizonyos bőrbetegségek. A téli időben a fiatalkori pattanások számban és kiterjedésben is szaporodnak. A pikkelysömörös gyulladás és a pikkelyes hámlás szintén növekszik, fokozódnak a beszűrődött gyulladt foltok.

A téli időszak végén láthatók, főleg a háton keletkezett fehér foltok. A bőr festékhiánya több ok következtében alakul ki. A bőr barna festékanyaga csakis a látható fénysugarak hatására képződik, a sajátosan működő barna festékszemcséket termelő sejtekben. Ha például a bőr legfelső rétegét az azon megtelepedett gombák szövedéke teljesen lefedi, akkor itt, a gombaszövedék alatt elhelyezkedő sejtek nem termelnek barna festéket, és így fehér folt alakul ki, igazolva a gombák jelenlétét.

A foltot alaposan megtekintve szabad szemmel is láthatjuk a finom, hámló felszínt. Ha egy cellux szalaggal lehúzzuk a legkülső felszínt, s mikroszkóp alatt megvizsgáljuk, akkor láthatóvá válik a sajátos gombaszövedék is. Az elváltozást ugyanis a bizonyos zsírsavakat kedvelő gombaféleség, a pityrosporon okozza. A gombák tenyésztése hosszadalmas, és csak speciális táptalajon lehetséges. Főleg izzadékony emberek bőrfelszínén gyakori e gombásodás. A vállakon, a lapockák közötti területen, a kezdetben forintnyi fehér foltok később szinte egymásba szövődnek és összeolvadnak. A mellek alatt, a mellek áthajlási felszínein kissé barnás színű foltok láthatók. Nem mindig, de időnként enyhén viszketnek. Az arra fogékonyak igen könnyen fertőződhetnek a közvetlen érintkezést követően.

A sportolók közösen használt eszközei, a ruházat is közvetítheti a gombás fertőzés kialakulását. Gyakran fordul elő, hogy a szoláriumot követően vehetők észre a fehér foltocskák. A kialakult jelenségek kezelése ma már megoldottnak tekinthető. Abban az esetben, ha csak elszórtan egy-egy folt látható, akkor helyi kezelés ajánlott.

A korszerű és hatékony készítmények, gyógyszerek, sprayk, oldatok és kenőcsök rövid idő elteltével elpusztítják e gombákat. A nagy kiterjedésű, testfelszínt beszövő, felületes gombásodást helyileg kezelni már alig lehet eredményesen. Az ilyen állapotokban a tablettás kezelési eljárás szabadítja meg a bőrt a nem kívánt kórokozóktól. A gombás bőr akkor tekinthető gyógyultnak, ha a napozást vagy fénybehatást követően a fehér foltok már nem észlelhetők a bőr felszínén. Időben és ne a kiterjedt állapotban keressék fel a szakorvosi rendelést.

Bizonyos esetekben a kisgyermekek arcbőrén és a felkarján vagy felnőtteknél a szolárium használatát követően észlelhető a barnás környezetből elkülönülő, nem éles szélű, fehérebb folt. Ezeket a foltokat nem gombák, hanem felületesen tapadó baktériumok keltik. Nem fertőző, főleg érzékenybőrűeken, esetleg szoláriumozás után alakulhatnak ki. Könnyen tünetmentesíthető.

A bőr valódi festékhiánya a pigmentet termelő sejtek működési zavara, a barna pigmentszemcsék hiánya a hámban. Ismeretlen eredetű, gyakran családi halmozódást mutató bőrbetegség. Panaszt nem okoz, általában szimmetrikusan kialakuló, éles szélű, kerek, fehér foltok, pigmenthiányok jelzik. A pigmenthiányos folt először a gát tájékán jelenik meg, majd később a kézfejeken és az arcon is láthatóvá válik. Gyakran jár együtt vérszegénységgel, esetleg más betegségekkel is. Fiatalkorban egy-egy anyajegy környezetében láthatunk kerek, fehér pigmenthiányos foltot. A betegség terjedése olykor lassú folyamat. Főleg idősebb korban kezd terjedni. Gyógyszeres befolyásolása igen nehéz. A teljes gyógyulás ritkán következhet be. A baj gyógyulása mindig a szőrtüszők bejárataiból kiindulva kezdődik, itt képződik először az ép pigment.

A bőr valamennyi fehér foltját pontosan és helyesen megítélni sokszor nehéz feladat, még a gyakorlott szakorvosnak is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra