Ezeket a bőrhibákat soha ne piszkálja!

Az emberek nagy része előszeretettel nyomkodja a pattanásait, mitesszereit, pedig legtöbbször ezzel sokkal többet ártanak a bőrüknek, mint amennyit használnak vele. A nyomkodás miatt ugyanis sérülhet a bőr, ez pedig fogékonyabbá teszi azt az elfertőződésre.

Van, amit jobb nem piszkálni

Természetesen, ha valaki kíméletesen, a megfelelő előkészületek (például fertőtlenítés) után nyom ki időnként egy-egy pattanást , azzal biztosan nem teszi tönkre a bőrét. Nagyobb baj az, hogy sokan minden apró bőrhibának nekiesnek, és olyanokat is piszkálni kezdenek, amelyeket jobb lenne békén hagyni, vagy mert rövid időn belül maguktól is elmúlnak, vagy mert szakember segítségére van szükség ahhoz, hogy megszabaduljunk tőlük.

Egyes bőrhibákat jobb nem piszkálni, nyomkodni, bőrgyógyászat bőrhibák pattanás cisztás pattanás
Egyes bőrhibákat jobb nem piszkálni, nyomkodni

A benőtt szőrszálak például viszkethetnek és nem is túl szépek, de ha nyomkodjuk vagy kapargatjuk ezeket, akkor megsértjük a bőrt, és ezzel gyulladást, elfertőződést kockáztatunk - ez különösen akkor veszélyes, ha egyébként is frissen szőrtelenített bőrfelületen alakul ki a benőtt szőrszál. Ha nyomkodjuk, akkor akár olyan seb is kialakulhat, mely nagyon nehezen gyógyul.

Ártalmatlan bőrhibák: mikor mutassuk meg orvosnak? Ártalmatlannak tűnő bőrhibák, azonban mégis jobb megismerni "természetüket", és ha szükséges, idejében orvoshoz fordulni. Kattintson! Ha nagyon húzódik és viszket a benőtt szőrszál körüli terület, kenjünk rá hidrokortizon tartalmú krémet (ez csökkenti az irritációt), és fürdéskor, zuhanyozáskor használjunk olyan radírozó hatású lemosót, mely kíméletesen szabadítja ki a szőrszálat a bőr alól.

A herpeszt tilos nyomkodni

Gyakran olvasható, de rendkívül rossz tanács az, mely szerint a herpeszt is ki kell nyomni , mint egy pattanást, mert ezzel meggyorsítható a gyógyulás. Valójában azonban ha piszkáljuk ezeket a hólyagokat, csak azt kockáztatjuk, hogy újabb herpeszek alakulnak ki. A belőlük távozó folyadékban számtalan vírust szabadíthatunk el, így ha kinyomjuk, ezek a bőr egyéb felületeire jutva újrafertőzhetnek. A legtöbb herpesz egy-két héten belül magától is meggyógyul, de vény nélkül kapható kenőcsökkel, krémekkel meggyorsíthatjuk ezt a folyamatot.

A milia ("gríz") apró, fehér, kemény cisztaszerű bőrhibákként jelentkezik, hasonlít ugyan a pattanásra, de nem lehet kinyomni, és nem is érdemes ezzel kísérletezgetni. Az állandó piszkálás miatt csak sebessé válik a bőr, kipirosodhat, begyulladhat és irritálttá válhat - a milium pedig pontosan ugyanolyan marad, mint korábban. Ezeket az elváltozásokat kozmetikus vagy bőrgyógyász tudja eltávolítani.

A keratosis pilarisnak nevezett bőrelváltozás általában a felső karon jelentkezik. Ez tulajdonképpen a keratin nevű anyag felgyülemléséből, összetömörüléséből áll, a felgyülemlett keratin pedig eltömítheti a szőrtüszőket, anélkül, hogy gyulladást okozna bennük. Ha megpróbáljuk kinyomni ezeket, a gyulladást kockáztatjuk vele. Sokkal jobban járunk, ha valamilyen kíméletes savat (például szalicil- vagy glikolsavat) tartalmazó peeling segítségével kezeljük az adott területet, ezzel ugyanis anélkül tudjuk eltávolítani a felesleges keratint, hogy a bőrünket megsértenénk.

Vigyázzunk a cisztás pattanással

A nagy, fájdalmas, cisztás pattanásokat se próbáljuk meg otthon kinyomni. Ezek ugyanis a bőrben mélyen helyezkednek el, és általában súlyos gyulladás is kíséri ezeket. Ha piszkáljuk ezeket a cisztákat, akkor azt kockáztatjuk, hogy a gyulladás, illetve a kialakuló sebek olyan hegeket okoznak, amelyek nagyon hosszú ideig megmaradnak, sőt nem is lehet őket teljesen eltüntetni. A cisztás pattanások kezelése szakorvos feladata, és az ő segítségével azt is ki lehet deríteni, hogy mi áll a kialakulásuk hátterében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra