Eltüntethető-e a pattanás nyoma?

A pattanások nyomainak eltüntetéséhez sokszor hosszadalmas, több alkalomból álló kezeléssorozaton át vezet az út. Hogy pontosan mennyi kezelésre is van szükség, az a körülményektől függ: mélyebb, vagy a bőr síkjából kiemelkedő hegekkel van-e dolgunk, esetleg tág pórusokat vagy fokozott pigmentációt kell-e kezelni.

A pattanások körüli gyulladt szövetek hegesedéssel gyógyulnak, a helyzetet súlyosbítja, ha nyomkodjuk, kapargatjuk a sérült bőrfelületet. Alapvetően két féle hegesedés lehetséges - magyarázza Peterman Krisztina mesterkozmetikus. Az egyik az atrófiás heg, amely a bőr síkjánál mélyebb és bőr színű. Ezt a típust jóval könnyebb kezelni, nagyon látványosan is gyógyul. A másik típus a keloidos heg, amely a bőr síkjából kiemelkedik, ráadásul sokszor piros. Gyakran vannak még benne fertőző ágensek.

pattanás
Apattanáskezelése mindig egyedi. Többnyire szépen gyógyul

A gyógyulásnak van egy inkább heveny és egy inkább idült szakasza. Ennél az esetnél sokkal több kezelésre lehet szükség, ám kitartással nagyon szép eredmény érhető el. Az időtartam attól is függ, hogy a bőr éppen milyen fázisban tart.

A mélyhámlasztás segíthet

A mélyhámlasztás segítségével a bőr természetes megújulását lehet felgyorsítani. A kezelés során alkalmazott hatóanyagok (akár gyógynövény keverékek), kíméletes bőrbe masszírozásának hatására a bőr felső egy vagy több hámrétege leválik, ezzel mesterségesen előidézett regenerációra serkentve az alsóbb bőrréteget, beindítva a hámsejtképződést, illetve a bőr rugalmasságáért felelős kollagén és elasztin termelődést. Az utókezelést követő teljes regeneráció két-három hetet vesz igénybe, az állapot és az eredmény függvényében a kezelés megismételhető.

Hepehupa, tág pórus és pigmentáció

A hegeknek több fajtája létezik, ezen belül a kezelések eredményességét befolyásolja az alap bőrtípus is, ezért mindig csak a konkrét esetben lehet megmondani, hogy hány kezelésre van szükség - mondta Peterman Krisztina. Amit a hétköznapi nyelvben hegeknek hívunk, az a hepehupás, egyenetlen, ripacsos bőrfelszín. Ennél a típusnál általában már egy kezeléssel is nagyon látványos javulás érhető el. A másik pattanásosság utáni szövődmény a tág pórusok kialakulása. A fő probléma ilyenkor is a bőr egyenetlensége, hiszen a pórusok tágassága az egészen enyhétől a szabad szemmel is jól látható mélyedésekig terjedhet. A harmadik gyakori szövődmény az egyenetlen bőrszín, a pigmentáció. Nagyon sokszor ezek mindegyike megtalálható az arcon, akár az arcrészek között kombinálódva.

Természetes gyógyhatású szerekkel és egy kis figyelemmel eredményesen kezelhetjük a pattanásokat. Lássuk, miként enyhíthetjük az acne vulgarist! Részletek!

A mélyhámlasztással ezek mindegyikére egyidejűleg lehet hatni. A kúra végeztével a mélyedések látványosan csökkennek, a bőr feszesebb, felszíne és pigmentációja sokkal egyenletesebb lesz.

Forrás: Dermatica

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra