Benőtt köröm: hogyan előzhető meg?

A benőtt köröm műtétje az egyik leggyakoribb ambuláns sebészeti beavatkozás a szakrendeléseken, pedig nagyon egyszerűen megelőzhető a baj.

Léptünk már csupasz lábbal forró homokra vagy más talajra? Ha igen, akkor tudjuk, hogy egy egyszerűbb cipő is mennyire életmentő lehet. Honnan tudjuk megmondani, hogy nem jól illeszkedő lábbeli van rajtunk? Fussunk át ezen a négy ponton , hátha valamelyik ismerős lesz. Ha igen, azonnal váltsunk cipőt!

Leggyakrabban a nagylábujjakat érinti az úgynevezett benőtt köröm probléma, mely során a túlzottan megvágott vagy beszakadt körömszél a körömsánc alá nőve felgyűri a bőrt, elsődlegesen bőrpírt, fájdalmat, majd a sérült terület elfertőződését okozva. Az így túlnőtt körömsánc (hypertrophisal) állandó mechanikus irritációjának eredményeként a szöveti tasakban gyulladás keletkezik. A körömszél ilyenkor már jelentősen megduzzad, megjelenhet gennycsorgás és sarjszövet ( vadhús ) is az adott területen, a fájdalom tartóssá válik. A gyulladás ritkán terjed tovább a körömszéleknél, ám amennyiben a köröm elszíneződését tapasztaljuk, mindenképpen forduljunk orvoshoz!

Tévhit, hogy veleszületett "rendellenességről" van szó, nagyon ritkán húzódik a háttérben genetikai okokra visszavezethető hajlam, az esetek legnagyobb részében szerzett betegségről van szó. Mégis sokan tapasztalják, minta a lábkörmük eleve a körömsánc alá nőne, így téve elkerülhetetlenné számukra ezt a problémát.

A benőtt köröm oka leggyakrabban a túlzott vagy nem megfelelő körömvágás
A benőtt köröm oka leggyakrabban a túlzott vagy nem megfelelő körömvágás

Nem mindegy, hogy vágjuk a körmünket

Kiválthatja a lábujjakat egymáshoz préselő szűk cipő , szoros zokni okozta mechanikai irritáció eredményeként fellépő bőrkeményedés, de a leggyakrabban a túlzott vagy nem megfelelő körömvágás, netán a köröm beszakadása okozza. Minden ujj esetében nő a benövés lehetősége, ha a láb körmeit - a kéz körmeihez hasonlóan - ívesre vágjuk, illetve ha nem megfelelő a lábhigiéné. A lábköröm benövésének lehetőségét tovább növelheti a bütyök vagy a kalapácsujj is.

A megelőzés érdekében leggyakrabban tett további és egyre drasztikusabb körömkivágás az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ez ugyanis csak átmeneti megoldás. Azonban a kialakult tartós irritáció egyre nagyobb szöveti reakciót okoz, a gyulladás mellett fokozódik a sarjszövetképződés és végül sebészi beavatkozás szükséges.

Ha megtörtént a baj, neomagnolos lábáztatás, fertőtlenítő kenőcsözés, vagy kamillás borogatás mellett a kivágott köröm helyére odatüremkedett bőrt napi rendszerességgel vissza kell terelni a maga helyére, ez eleinte fájdalommal jár, ám a köröm növésével egyre könnyebbé válik.

Tipp Ha késő délután vásárolunk cipőt, amikor a láb az egész napos tevékenységektől már kissé bedagadt, később sem lesz túl szoros.

Megelőzni úgy lehet, ha a lábkörmöket megfelelően vágjuk, lekerekítés, illetve a sarkok kivágása nélkül (maximum reszelőt használjunk), mindig ollót használjunk, sose tépkedjük, illetve hagyjuk szabadon mozogni lábujjainkat otthon. Ha tehetjük, kerüljük a hegyesorrú lábbelit, kössük be megfelelően a fűzőket.

Jó tanács: az a pedikűrös, aki tovább vágja a körömszélt, nem jár el megfelelően. Az a szakember, aki bizonyos technikákkal a körömszéleket megemeli, hatékonyan jár el, azonban ez a kezelés sem vezet minden esetben eredményre, továbbá elhúzódik a köröm növekedésével arányos idővel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra