A rosaceás bőr meglepő oka

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Legyen szó felnőttkorban megjelenő pattanásokról, akár súlyossá váló rosaceáról, esetleg önbizalomromboló hajhullásról, érdemes utánajárni, nem bőratka okozza-e a szépséghibát.

Felnőttkori pattanások

A bőratka szabad szemmel nem látható élősködő, amely a szőrtüszőkben él, és faggyúval táplálkozik. A fokozott faggyútermelődés, azaz a zsírosodásra hajlamos bőr remek életfeltételeket teremt az apró, hívatlan vendég számára. Ugyancsak növeli a bőratka megtelepedésének esélyét a nem megfelelő higiéniai környezet, ha pedig ezek a körülmények együttesen vannak jelen, akkor könnyen előfordulhat, hogy bőratka okozza a zavaró, nem múló pattanásokat.

Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikus mestere, gyógykozmetikus, trichológus szerint ilyen esetben az első lépés a szakember által végzett alapos állapotfelmérés. Ha kiderül, hogy valóban bőratka okozza a bajt, akkor több hónapos kúrával meg lehet szabadulni az élősködőktől. Azért van szükség viszonylag hosszú időtartamra, mert az egyes atkák életciklusa ugyan mindössze 14-28 nap, ám mivel igen gyorsan szaporodnak, folyamatos utánpótlásuk biztosított.

Ezt a folyamatot kell leállítani a bőrflóra helyreállítását célzó kozmetikai kezeléssel és olyan speciális hatóanyagokkal, amelyek gyakorlatilag ellehetetlenítik az atkák életben maradását. Annak érdekében, hogy megelőzzük a panaszok kiújulását, egy teljes kúrát érdemes végigcsinálni, amely megközelítőleg három hónapot vesz igénybe.

Akár a hajhullásért is a bőratkák lehetnek felelősek
Akár a hajhullásért is a bőratkák lehetnek felelősek

Rosacea

A bőratka két fajtája az emberek közel 40 százalékánál kimutatható, de mégsem mindenkinél okoz tüneteket - csupán egy a sok mikroorganizmus közül, amely a bőrünkön él. A jelenlegi kutatási eredmények szerint azonban van egy jelentős csoport, akinél a bőratka folyamatos gyulladásban tartja a bőrt, ez pedig a pattanásokon túl kiindulópontja lehet a rosacea megjelenésének is.

A rosacea - főleg az arc középső területein - értágulatokkal, gyulladt és gennyes csomókkal jelentkező bőrbetegség. A panaszok napfény hatására rendszerint súlyosbodnak, így a tavaszi-nyári időszakban még nagyobb gondot kell fordítani a tünetek kezelésére. Már csak azért is komolyan kell venni a betegséget, mert néhány év, évtized után kialakulhatnak a rosacea harmadik stádiumára jellemző, csoportokban elhelyezkedő csomók, melyek összefüggővé válhatnak. Egyes területeken (főként az állon, az orron) faggyúmirigy- és kötőszöveti burjánzás, vagyis a rhinophymaként ismert torzító elváltozás jelenhet meg.

"A speciális ér-összehúzó, gyulladáscsökkentő kezeléseken kívül rosacea esetében is megvizsgáljuk, hogy nem bőratka okozza-e a problémát. Amennyiben kiderül, hogy igen, úgy ebben az esetben is jelentősen tudunk javítani a bőr állapotán tartós, kúraszerű kozmetikai és otthoni kezeléssel" - hangsúlyozta Peterman Krisztina.


Hajhullás

Milyen tényezők állhatnak a hajhullás mögött? Részletek itt.

A fokozott hajhullás kezelését érdemes szakemberre, trichológusra, vagyis hajgyógyászra bízni. "Ha minden más ok - például szervi betegség, nem megfelelő hajápolás, helytelen fogyókúra, kezeletlen stressz - kizárható, és a haj- és fejbőrvizsgálat során is arra jutunk, hogy az atkák jelenléte eredményezi a hajhullást, akkor meg kell kezdeni egy speciális kúrát. Ha a hajhulláson túl a korábban egészséges haj elveszti a fényét, töredezetté válik, viszketni kezd, korpás, érzékeny lesz, esetleg gyulladásos foltokat, pici pattanásokat is felfedezünk a fejbőrön, akkor gyakran kiderül, hogy ez szintén az atkáknak tudható be. Elkeseredésre azonban nincs ok, gondos otthoni és kozmetikusi kezeléssel meg lehet szabadulni ettől a problémától is" - hangsúlyozta a szakember.

Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32856

Orvos válaszol
Foglalj orvost!
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +24 °C
Minimum:
+4, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt a párásság, ködfoltok feloszlását követően sok lesz a napsütés.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag