A pattanást ezért veszélyes nyomkodni

Egy szakszerűtlenül, házilag kinyomott pattanás akár gennyes gyulladást, azon keresztül pedig súlyos szövődményeket is okozhat. A szakember az úgynevezett veszélyháromszögre és a szakszerű kezelés jelentőségére figyelmeztet.

"Nemrégiben egy 18 éves férfi vendégem, aki szerencsére rendszeresen jár hozzám, úgy gondolta, otthon kinyom egy akne vulgarist , azaz egy közönséges kis pattanást. Másnap reggel feldagadt orcával és a szeme helyén csak egy csíkkal jelent meg nálam, ugyanis a kis pattanásból egy közel 4 centis, fájdalmas, puha duzzanat keletkezett, amelyben kézzel tapintható volt a genny" - mondta Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusa, gyógykozmetikus.

Nézzük, milyen okok állhatnak a háttérben , ha felnőttként sem tudunk megszabadulni a pattanásoktól.

Az arcon létezik egy úgynevezett veszély háromszög, amely tulajdonképpen a szem alatti, orr melletti és a száj sarkának utolsó harmada feletti területet foglalja magában, vagyis az orca rész felső felét. Ez a terület gazdag nyirok- és érhálózatban, amely erek az agy felé futnak. Ha ezen a területen rosszul, szakszerűtlenül nyomunk ki egy pattanást, ami eredendően egy lobgáttal határolt, lokális góc, akkor a helyén egy diffúz, mély és szétterülő, gyulladásos-ödémás, tályogszerű képződményt alakulhat ki. A gennyel teli tasak átmérője az 5 centimétert is elérheti.

pattanás kinyomása, akne, mitesszer, agyhártyagyulladás
Súlyos szövődményekkel járhat, ha magunk próbáljuk meg kinyomni a pattanásainkat

Veszélyes szövődmények

Még a közönséges akne is gennykeltő kórokozók tömkelegét tartalmazza, a fertőzött faggyú pedig a nyirokerekbe is bekerülhet, ahonnan a fertőzés továbbterjedhet. Ritka, de súlyos szövődményként akár agyhártyagyulladás is kialakulhat, amire tünetként hőemelkedés, láz, görcskészség, rossz közérzet, fáradtság, fokozódó fejfájás hívhatja fel a figyelmet. A pattanás kinyomása és a gyulladás megjelenése között 4-5 nap is eltelhet a páciens általános állapotától függően, de már az első jeleknél orvoshoz kell fordulni, és ha bebizonyosodik a gyanú, minél előbb el kell kezdeni a kezelést. Az orvosi ellátáson túl fontos a betegség ideje alatt a fizikai kímélet, a pihenés és a fehérjeszegény diéta.

A szakszerű tisztítás

Nem csupán a szépségünk érdekében ajánlatos szakemberre bízni a pattanások kezelését, hanem számos kellemetlen következménytől is megóvhatjuk így magunkat. "A rosszul, szakszerűtlenül kinyomott aknék helyén a bőr hegesedhet és maradványtünetekkel gyógyulhat. Ezek utólagos eltüntetése közel sem egyszerű, gyakran már csak számos kezelés kombinációjával, hosszú idő alatt lehetséges a halványítás. Vagyis egyrészt a fertőző betegségek, másrészt a nem esztétikus végeredmény miatt sem érdemes otthon nekiesni a pattanásoknak" - mutatott rá Peterman Krisztina.

Hozzátette, a kozmetikában elérhető a fertőtlenítés számos formája, mint például a mély fertőtlenítő hatású ózon- vagy plazmakezelés, valamint olyan speciális kezelések, amelyek megfelelően előkészítik még a súlyosan pattanásos bőrt is a szakszerű kezelésre. A tág pórusú, zsírosodásra hajlamos, idősebb bőr állapotán éppúgy lehet javítani, mint a tinédzserkori pattanásokon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra