A csalánkiütés tünetei

Ahogy arra az elnevezése is utal, a csalánkiütés a csaláncsípéshez hasonló kiütésekkel jelentkezik a bőrön, amit az emberek közel egynegyede meg is tapasztal élete során legalább egy alkalommal.

Általánosságban elmondható, a felmerülő tünetek inkább csak kellemetlenséget okoznak, ugyanakkor az érintettek számára ez vajmi kevés vigaszt ad. Az egész testen vagy a test egy adott tájékán felbukkanó kiütések megjelenésre egy szúnyogcsípéshez hasonlítanak, kiterjedésük azonban nagyobb, alakjuk pedig szabálytalan.

Szűnni nem akaró viszketés a hajlatokban

A foltok rendszerint nagyon gyorsan alakulnak ki, majd ezt követően órákig, akár néhány napig is kínzó viszketést okoznak. Különösen érzékenyek e szempontból a testhajlatok, illetve az is megfigyelhető, hogy a panaszok éjszaka erősebbek. Az urticaria gyakran valamilyen allergiás reakció révén keletkezik, ennek megfelelően egyéb allergiás tünetek is súlyosbíthatják a helyzetet, mint például a szénanátha, a kötőhártya-gyulladás, vagy éppen a szemek viszketése.

Bizonyos esetekben a csalánkiütéssel karöltve angioneurotikus ödéma is megjelenhet, ami duzzanatokkal jár az ajkakon, a szemek környékén, valamint a nemi szervek és az ujjak végein. Szerencsére ez a probléma is csak pár órán keresztül áll fenn, azt követően magától elmúlik. Ritka esetekben viszont a felső légutakban elzáródást okozhat, ami már egy veszélyes állapot, hiszen ezáltal nehézkessé válik a légzés.

A csalánkiütés okozta viszketés órákon át kínozza áldozatát
Acsalánkiütésokozta viszketés órákon át kínozza áldozatát

Veszélyes is lehet a hidegkiütés

A csalánkiütés kiváltó oka nemcsak valamilyen allergiás reakció lehet, hanem egyes külső hatások is előidézhetik a panaszokat. E körbe sorolható, amikor meleg vagy hideg hatására jelennek meg az apró méretűtől tenyérnyi kiterjedésű foltok a bőrön. A viszketés ilyenkor is gyakori, de akár égető érzést is tapasztalhatnak az érintettek, sőt, a körérzet romlásával is járhat az állapot. A vérnyomás hirtelen zuhanása révén a hidegkiütés még ájulásos rosszullétet is okozhat az arra hajlamosoknál aktív testmozgás közben.

A hidegkiütésre nincs gyógymód. Megelőzés- és kezelésképpen kerülni kell a hideg hőmérsékletet és a hirtelen hőmérséklet-változásokat.

Összességében kijelenthető, a csalánkiütés legtöbbször olyan gyorsan el is múlik, mint ahogy kialakult, és többségében nem jelentkezik újra. Egyesek azonban időszakosan visszatérő panaszoktól szenvednek, ha pedig ez a helyzet hat hétnél is tovább megmarad, nagy valószínűséggel krónikus csalánkiütésről kell beszélni. Ilyenkor már ajánlott szakorvoshoz fordulni a problémával.

Cikksorozatunkban korábban írtuk:

- Mi a csalánkiütés?

- A csalánkiütés előfordulása

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra