4 érdekesség a fényvédelemről

Mindenki ezerszer hallotta már, hogy a bőr egészségének megőrzéséhez, illetve a bőrrák és a korai öregedés megelőzéséhez kulcsfontosságú a naptej használata, illetve a túlzott mértékű közvetlen napsugárzás elkerülése.

Az első naptejek

Az ernyőkön és a kalapokon kívül az ókori kultúrák máshogy is védekeztek a napsugárzás ellen. Gyógynövény-kivonatokkal és ásványi porokkal védték magukat az UV-sugárzásról. Az összetevők listáján többek között a rizsdaraolaj, az anyag és a kátrány is szerepelt. A modern idők naptejeit lógesztenye-kivonatból kezdték gyártani az 1910-es években, elsőként Zeozon márkanévvel. Az 1930-as években megjelent az Ambre Solaire napolaj, amelynek sokkal könnyebb volt az alkalmazása.

A naptejek mindig is "szigorúan titkos" kutatások tárgyát képezték a hadtudományban. Az 1940-es években az Egyesült Államok hadserege és légiereje arra kérte az Amerikai Orvosok Szövetségét, hogy minél hatékonyabb tanáccsal álljon elő a napvédelmet illetően. A nanotechnológia terjedésével a szabad szemmel láthatatlan részecskékre bontott összetevők (például a titánium-dioxid) kerültek előtérbe.

Hogyan működik a naptej?

A részecskék fizikai védelmet nyújtanak az UV-sugarak ellen a napsugarak blokkolásával vagy visszaverésével. Az organikus összetevők elnyelik az UV-sugarakat, és hő formájában vezetik le az energiát - ekkor beszélünk kémiai védelemről. Az SPF (napvédő faktor) fogalma az 1960-as évek óta ismert, és a krém lekopása miatt a magasabb faktorszám nem jelent órákkal hosszabb hatást.

Megakadályozza a D-vitaminhoz jutást?

A kutatási eredmények ellentmondásosak, de a legnagyobb elemszámú mintával dolgozó értekezések alapján olyan kis mértékben csökken a D-vitamin termelés naptej használatakor, aminek nincs számottevő hatása a testre.

A permet kevésbé hatékony?

A napjainkban divatos spray állagú naptejek használata tilos nyílt láng mellett, mert gyúlékonyak. A szakértők szerint a megfelelően alkalmazott - tehát nem túl messziről, vagy túl kis mennyiségben fújt - permet ugyanolyan hatékony, mint a hagyományos kiszerelésű naptej. Egyenletes eloszlatása viszont egy kicsit nehézkesebb.

Még néhány tudnivaló

A naptejet 15 perccel a lakásból való kilépés előtt kell fölkenni , és az ajkakon is érdemes alkalmazni. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Hivatal (CDC) olyan termékek használatát javasolja, amelyek az UVA és UVB sugarak ellen is védenek, s legalább 15 faktorosak. Aknéra hajlamos bőr esetén vízbázisú változatot tanácsolnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra