Vesebetegségek gyermekeknél: minden, amit tudni érdemes

Magyarországon jelenleg több ezerre tehető a vesebeteg gyermekek száma, és mintegy 35-40 gyermek részesül dialízis kezelésben. Gyermekek esetében is történhet veseátültetés, vannak már kisdedkorban sikeresen veseátültetésen átesett betegek is. A veseátültetett, 18 év alatti gyermekek száma 70 körül van.

Amikor a kismama gyermekét várja, az ultrahangos vizsgálaton az orvos ellenőrzi a magzat létfontosságú szerveinek fejlődését, így a vesék működését is, és már akkor jelzi, ha valami rendellenességet lát.

"A leggyakoribb fejlődési rendellenesség az üregrendszeri tágulat, amit a vizeletelvezető rendszerben (a vesétől a húgycsőnyílásig bármely szinten) lévő szűkület okoz. Ezen eltérést sok esetben a gyerek 'kinövi', ám súlyosabb esetben sebészeti beavatkozásra van szükség. A húgyúti rendellenességekre azért is fontos figyelni, mert felszálló fertőzések kialakulására hajlamosítanak. Csecsemő-kisgyerekkorban ez főként a fiúkat sújtja, a későbbi életkorban a lányoknál lehet gyakoribb a fertőzés. Gyermekkorban a leggyakoribb vesét érintő betegség is a húgyúti fertőzés, amely oka bakteriális fertőzés, a kórokozó legtöbbször a székletben normálisan jelenlévő E.coli baktérium. A húgyúti fertőzések kialakulásában tehát környezeti hatás (felfázás) nem játszik szerepet. A kezelés antibiotikum kúrát jelent, végső esetben sebészeti beavatkozással jár. A gyermek-nephrológia tárgykörébe tartoznak a vizelettartási problémák is (éjszakai, illetve egyéb, szervi alapon kialakuló bevizelés, vizelettartási nehézség) - ezek a gyerekkori vesekórok igen nagy hányadát teszik ki. A gyerekkori inkontinencia hátterében valódi szervi okot ritkán találunk, a tünetek többnyire átmeneti, funkcionális eltérésekre és pszichés tényezőkre vezethetők vissza. Kivizsgálása általában ötéves kor felett szükséges, de nappali tünetek esetén ennél előbb is indokolt lehet" - mondta Dr. Reusz György gyermeknephrológus, a Magyar Nephrológiai Társaság elnöke, a Nemzeti Vese Program szakmai vezetője.

Gyermekkorban a vese ritkább rendellenességei közé tartozik a patkóvese, ami valójában anatómiai eltérés, de ez többnyire nem jár súlyos következményekkel. A szintén ultrahangon látható kettős veseüreg-rendszer és a cisztás vesebetegségek mindegyike alapos kivizsgálást igényel. A vese daganatai is előfordulhatnak, de jóval ritkábban, mint felnőtteknél. A vesekő a gyereket is sújtó, olykor súlyos tüneteket okozó kórkép, amely legtöbbször görcsös fájdalmat, vérvizelést okoz.

A gyermekkori veseelégtelenség szerencsére igen ritka kórkép. Magyarországon napjainkban mintegy 8-12 gyerek jut évente a végállapotú veseelégtelenség stádiumába, amikor vesepótló kezelésre is szükség lehet. A krónikus veseelégtelenség többnyire lassan alakul ki, klinikai tünetei későn jelentkeznek, ezért sokszor későn ismerik fel.

A nemzetközi statisztikákból lehet következtetni rá, hogy mennyi a már vesepótló kezelést igénylő új gyerek. Az EDTA (European Dialysis and Transplant Associacion) adatai szerint a nyugati országokban 1 millió 15 év alatti lakosra számítva, évi 3-6 gyereknél kezdenek "vesepótlást". Az elmúlt években a szám összességében nem változott, ám az arányok egyes korcsoportokon belül eltolódtak. Nő az 5 év alattiaknál indult kezelések aránya, 5-15 év közöttieknél pedig ez kissé csökken. Krónikus veseelégtelenség esetén vesepótló kezelést kell alkalmazni gyermekek esetén is, ami az életben tartó dialíziskezelést jelenti, illetve transzplantációra való alkalmasság esetén a veseátültetést.

Magyarországon elsőként Szegeden (1980), majd Budapesten (1985) és több vidéki centrumban (Debrecen, Miskolc, Pécs) indult gyerek-művesekezelés. A gyermekkori veseátültetés szintén ekkoriban vált rendszeres eljárássá. Ma már komoly szakmai támogatása van az élődonoros programoknak, az élő donáció ugyanis optimális feltételeket teremt a veseátültetéshez, az így beültetett vesék sokkal életképesebbek. Nagy áttörést hozhat az Eurotransplanthoz való csatlakozás is, hiszen jóval könnyebb donorra találni, ha szélesebb körből lehet meríteni.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra