Végstádiumú betegeken tesztelhetnek új gyógyszereket

Az elmúlt hónapokban több amerikai államban - így Coloradóban, Louisianában, Missouriban és Michiganben - is elfogadták azt a törvényt, amely biztosítja, hogy a végstádiumú betegek hozzáférhessenek olyan gyógyszerekhez, amelyek nem mentek még végig az összes kötelező klinikai vizsgálaton.

Az úgynevezett "kipróbálási jog" érvényesítéséhez nem kell más, csak a gyógyszer gyártójának engedélye és egy recept az orvostól. A súlyos, végstádiumú betegeknek a gyógyszerkísérletekbe való bevonása azonban súlyos kérdéseket vet föl.

Fontos biztosítani például azt, hogy a résztvevők valóban önkéntesen, saját döntésük alapján próbálják ki a szereket. A kipróbáláshoz való jog biztosítása azonban nem jelenti például azt, hogy a súlyos betegek automatikusan hozzáférhetnek kísérleti szerekhez; ők nem a klinikai vizsgálatok résztvevői.

Mit vegyünk komolyan, honnan tudhatjuk, hogy mi vonatkozik ránk? A mellékhatások jó része tompított megfogalmazásban íródik, másrészt az ijesztő felsorolásból általában csak kevés érinti a gyógyszerszedőt. A cikk folytatásáért kattintson! Az ellenzők szerint ez olyan zavart okozhat a gyógyszer-engedélyeztetési rendszerben, amely jelentősen lassíthatja a hatékony terápiák kialakítását. Ugyanakkor a kipróbálás biztosítása utolsó esélyt adhat a végső stádiumban levő betegeknek: ők maguk választhatnak aközött, hogy gyógyszerkísérletben vesznek részt (tehát lehet, hogy éppen placebót kapnak majd) vagy pedig utolsó lehetséges gyógymódként kipróbálják az új, kísérleti gyógyszert.

A kipróbáláshoz való jogért folytatott küzdelem az Egyesült Államokban az 1980-as évekig nyúlik vissza. Az AIDS-szel küzdő betegek, illetve az ő érdekképviseleteik azért harcoltak, hogy az akkor még kevéssé ismert, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők hozzáférhessenek a kísérleti, még nem engedélyezett placebót .

A gyógyszertesztelés új gyógymódokra deríthet fényt

Az aktivisták azért küzdöttek, hogy a haldokló betegek a kísérleteken kívül hozzájuthassanak az engedélyezés alatt álló szerekhez. Ezt a küzdelmet mutatja be a Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club) című 2013-as mozi.

A 80-as évek óta egyre több helyen válik elvileg lehetségessé, hogy a végstádiumú betegek a klinikai vizsgálatokon kívül hozzáférhessenek az engedélyezés alatt álló szerekhez. Ez azonban sokszor csak az elméletben ilyen egyszerű: a gyakorlatban a gyógyszergyártók engedélye szükséges ahhoz, hogy a betegek valóban megkaphassák a kísérleti szereket.

Kanadában például van lehetőség a hozzáférésre, de a betegnek vissza kell jeleznie az orvosa felé a gyógyszer hatásairól, és az orvos jelentést küld erről a gyógyszert fejlesztő cégnek. Visszássá teszi a lehetőséget az is, hogy a gyógyszergyáraknak érdekükben áll visszautasítani a haldokló kérését a kísérleti szer kipróbálására vonatkozóan, ugyanis a gyógyszergyárak ugyanazt a beteget így a klinikai vizsgálatba még be tudják majd vonzani.

Másik nagy kérdés, hogy ki fizet ezekért a kipróbált szerekért? Ha a haldokló beteg engedélyt kap a szerhez való hozzáférésre, most mind az USA-ban, mind pedig Kanadában ezt saját zsebből kell finanszíroznia - a biztosító erre nem fizet. A klinikai vizsgálatokban való részvétel ugyanakkor ingyenes...

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra