Trombózis, stroke: az életkor is rizikótényező

A legújabb vizsgálatok alapján ma már egyértelműen látszik, hogy a fejlett országokban az életkor emelkedésével együtt komoly problémát jelent a pitvarfibrilláció, illetve az ennek következtében kialakuló stroke és tromboembólia.

A pitvarfibrilláció előfordulási valószínűsége az 55 – 60 évesek között még viszonylag ritka, ám ez az arány 80 éves korra akár 10 százalékra vagy a fölé is emelkedhet, ami már igen magasnak számít. Újabb adatok szerint a 65 év felettiek 10 százaléka populációs szinten fibrillál, de csak töredékük részesül alvadásgátló kezelésben. Emellett számolni kell azzal is, hogy a tromboembólia kialakulásának valószínűsége 65 éves kor felett meredeken emelkedik, vagyis a véralvadás rendszeres monitorozása erősen ajánlottá válik az idősebb korosztály számára.

Tromboembólia és stroke

A pitvarfibrilláció kapcsán említett két betegség mindegyikéért a nem megfelelő véralvadás a felelős. A vér alvadási egyensúlya létfontosságú, hiszen ha túlzott mértékben következik be, akkor vérrögöket , úgynevezett thrombusokat képezhet, míg ha túl lassan, akkor a vérzés ölthet veszélyes méreteket. Stroke esetében a szív bal pitvarából leszakadó thrombus egy agyi eret ér el, melynek elzáródása az adott agyterület elhalásához vezet.

Tévhit, hogy az ereket elzárni képes vérrögképződés, a mélyvénás trombózis csak az idős, elesett betegeket fenyegeti. Mit kell tudnunk a mélyvénás trombózisról? Tromboembóliáról abban az esetben beszélhetünk, ha a thrombus nem a kialakulásának helyén okoz elzáródást, hanem leszakadva egy másik helyre sodródik, és ott okoz torlaszt – magyarázza prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.

A vér alvadásának folyamata igen összetett, egymás hatásait erősítő, és arra épülő rendszer, melyben az egyes elemek vízesés-szerűen aktiválják az utánuk következőket. A folyamatban az oldható fibrinogénből oldhatatlan fibrin keletkezik, amely a folyamat többi elemének segítségével elzárja a vérzést . Ha a folyamat valahol sérülést szenved, vagy valamely eleme nem működik megfelelően, akkor a trombózis valószínűsége ugrásszerűen megnő.

Mit tehetünk?

A véralvadási folyamatok sérülése jellemzően nem jár tünetekkel, így már csak akkor derül rájuk fény, amikor bekövetkezik a baj. Azonban genetikai vizsgálatokkal – mely egy speciális vérvétellel történik – kiszűrhetőek a hajlamosító tényezők, így a veszély minimalizálható.

Minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb a trombózis kialakulásának esélye

Természetesen a megfelelő életmód elengedhetetlen az egészséghez, ugyanakkor 60 éves kor felett már figyelmet kell fordítani az olyan veszélyekre is, mely a fiatalokat csak ritkábban érinti. Szakorvos segítségével a vizsgálatok után a megfelelő gyógyszerekkel a baj megelőzhető, bár a rendszeres kontroll már nem kikerülhető.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra