Tényleg kiszárít a kávé és a tea?

A világon naponta közel másfél milliárd csésze kávé és hárommilliárd csésze tea fogy. Mindkét italnak jó néhány pozitív egészségügyi hatását ismerjük, azonban sokan úgy vélik, hogy a fogyasztásuk kiszáríthatja a szervezetet. Mi ebből az igazság?

Meglepő módon, a koffein vízhajtó hatásairól szóló legtöbbet idézett kísérletet közel száz évvel ezelőtt, 1928-ban végezték, és mindössze három kísérleti alany vett részt benne. A férfiak teát, kávét vagy vízben elkevert koffeinkivonatot ittak két télen keresztül, eközben rendszeresen mérték a kiválasztott vizelet mennyiségét.

Mégsem szárít ki a kávé?

Így hat ránk a teafogyasztás A tea valóban egyfajta csodaital, és érdemes mindenkinek ezzel kezdenie a napját - állítják francia kutatók, akik szerint a rendszeres teafogyasztás csökkentheti a korai halálozás esélyét. Tudjon meg többet, kattintson! A nagy mennyiségű koffein valóban vízhajtó hatású lehet, egyrészt azért, mert fokozza a vesék vérellátását, másrészt mert hatással van a szervezet káliumszintjére. A pontos fiziológiai mechanizmusok azonban még mindig nem tiszták a szakemberek előtt.

Ez a hatás azonban csak nagyon nagy mennyiségű koffeinre vonatkozik. Amennyiben reálisabb mennyiségekről van szó, a koffein csak enyhe vízhajtóként működik, és a legtöbb ember által kiválasztott vizelet mennyiségében nincsenek jelentős eltérések ahhoz képest, mint amikor azonos mennyiségű vizet isznak. Ezt állapította meg legalábbis egy tíz kutatás eredményeit összevető tanulmány, melyet a University of Connecticut tudósai végeztek.

A kávé az ásványi anyagokat is kimossa a szervezetből
A kávé az ásványi anyagokat is kimossa a szervezetből

A kutatások azért is lehetnek problémásak, mert a kísérletekben gyakran nem teát vagy kávét isznak a résztvevők (mint ahogyan azt tennénk normális körülmények között), hanem vízben oldott tiszta koffeint. Más elképzelések szerint a vizsgálatok során azt is figyelembe kellene venni, hogy mennyire van hozzászokva valaki a koffeinhez, vagyis szokott-e kávézni vagy csak a kísérlet kedvéért fogyasztotta.

A koffein vízhajtó hatásaival kapcsolatos eredmények tehát ellentmondásosak: az egyik kutatás szerint a kávéfogyasztás nemcsak a vizelet mennyiségét növeli meg a veseműködés serkentésével, de az ásványi anyagokat is "kimossa" a szervezetből. Egy másik kutatás viszont nem talált összefüggést a koffeinfogyasztás és a kiszáradás között.

Miért tapasztalhatjuk mégis azt, hogy a kávé- vagy teafogyasztás után többet megyünk vécére? Leginkább azért, mert ezt azzal az "állapottal" hasonlítjuk össze, amikor semmilyen folyadékot nem fogyasztottunk, nem pedig azzal, amikor ugyanannyi vizet ittunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra