Szédülök, mi lehet a bajom?

A kiegyensúlyozottság rendkívül fontos az ember életében és nem csak lelki értelemben. Ahhoz, hogy testünk fizikai egyensúlyát megőrizzük, három dolog szükséges: megfelelő látás, a testünk helyzetének érzékelése és a belső fülben található receptorok.

Nagyon sok embernél lép fel hiba ebben a kényes rendszerben, melynek eredményeként szédüléssel küzdenek. Mivel ez a legtöbb esetben magától elmúlik, nem is nagyon foglalkoznak vele, pedig akad olyan helyzet, amikor komoly betegség jele is lehet.

A szédülés alapvetően kétféleképpen jelentkezik. Az egyik eset a furcsa reszketeg, bizonytalan érzés, ami során egyesek úgy érzik, mintha lebegnének. A másik - angolul vertigónak nevezett, valódi szédüléses állapot - amikor úgy érezzük, a szoba forog körülöttünk.

Mindkét esetben előfordul, hogy hányingert érzünk, és azonnal le akarunk ülni egy biztos pontra. A látással kapcsolatos problémák, a fókusz elvesztése szintén kísérő tünet lehet, és a hangos zajok csak még kellemetlenebbé teszik az érzést.

Alacsony vérnyomás vagy vércukorszint is okozhat szédülést
Alacsony vérnyomás vagy vércukorszint is okozhat szédülést

Sok dolog állhat a háttérben

A szédülésnek sok kiváltó oka lehet. Az egyik leggyakoribb a vérnyomás váratlan leesése, vagy ha hirtelen állunk fel valahonnan. A túlzott meleg is okozhat szédülést, akárcsak az alacsony vércukorszint, egyes gyógyszerek, de a szorongás vagy a neurológiai problémák is, mint amilyen a Parkinson-kór.

A forgásérzést általában a jóindulatú helyzeti szédülés (BPPV, benignus pozicionális paroxizmális vertigó) nevű, a belső fülben kialakuló átmeneti állapot okozza, de kialakulhat a migrén, a Meniére-betegség, a labyrinthitis nevű belsőfülgyulladás, vagy akár a terhesség egyes szakaszaiban is.

Mint ismeretes, a belső fülben piciny mészkristályok találhatóak, amelyek az egyensúly érzékeléséért felelősek. Ha valamelyik kimozdul a helyéről, már egy apró mozdulat is "meglendíti" a belső fülben lévő folyadékot, ez pedig túlingerli a rendszert és beszédülésünk. A BPPV a kor előrehaladtával gyakoribbá válik, leghatékonyabban az Epley-manőverrel lehet megoldani a problémát.

Mikor forduljunk orvoshoz?

A szédülés tehát az esetek bizonyos részében akár komoly betegség tüneteként jelentkezhet, ezért nagyon fontos, hogy ha gyakran tapasztaljuk, felkeressük orvosunkat, aki meg tudja állapítani a háttérben rejtőző kórt.

Otthoni körülmények között a szédülés ellen sok folyadék fogyasztásával, lassú mozgással, az alkohol, a koffein és a dohány bevitelének csökkentésével lehet leghatékonyabban küzdeni. Akinél gyakran fordul elő szédülés, jól teszi, ha otthonát biztonságossá változtatja, hogy egy hirtelen bekövetkező tengeribetegség-érzés esetén se essen el túl könnyen vagy zuhanjon rá valamire, ami sérülést okozhat.

Forrás: www.medicalnewstoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra