Szédülés: mitől lehet?

A szédülés számos betegség tünete lehet, gyakran vérnyomás, szív- és érrendszeri panaszok okozzák, de szorongással is összefügghet. Szakértőnk segítségével most a szédülés főbb fül-orr-gégészeti vonatkozásait vesszük sorra.

Anélkül, hogy az emberi fül anatómiáját részletesen taglalnánk, a szédülés okainak megértéséhez fontos, hogy ismerjünk néhány részletet felépítésével és funkcióival kapcsolatban - magyarázza dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész.

A hallás mellett a fül másik fontos feladata az egyensúly-érzékelés. A külső fültől befelé haladva, a dohhártya mögött a középfülben találjuk a hallócsontokat, melyek alakjuk után kapták a kalapács, üllő és kengyel neveket. A belső fül két fő része: a csigának nevezett hallószerv és a félkörös ívjáratokat tartalmazó labirintus: az egyensúlyszerv.

Mitől szédülünk tehát?

  • Fertőzések, gyulladások: Gyakran a meghűléses, influenzás panaszok szövődménye a középfül gyulladása. A vírusfertőzések az egyensúly ideget is érinthetik, melynek gyulladása napokon, heteken át tartó szédülést is okozhat.
  • Testhelyzet-függő szédülés (BPPV): A labirintusnak nevezett egyensúlyszervet folyadék tölti ki, melyben apró kristályok találhatóak. Ha a leváló apró mészkristályok kórosan ingerlik az érzékelő sejtet, rövid ideig tartó forgó jellegű szédülés lép fel. A panaszok ez esetben jellemzően fekvő helyzetben, az ágyban, egyik oldalról a másikra forduláskor jelentkeznek.
  • Meniere-szindróma: Az elváltozás során a belső fülben fokozott nyomású folyadék gyülemlik fel. Jellemzően 40 éves kor felett legtöbbször egy, ritkábban mindkét fülben jelentkező betegség. A több órán át tartó, erős hányingerrel járó szédülés mellett a betegeknél rendszerint halláscsökkenés, fülzúgás is jelentkezik. Az elváltozás hatására az érintett oldalon, idővel gyakran teljes hallásvesztés következik be.

Szédülés: mitől lehet? - Ha forog velünk a világ

Szédülés: mitől lehet? - Ha forog velünk a világ

A fentieken kívül a szédülés hátterében több probléma, elváltozás állhat. Az orvosi kivizsgálás előtt ezért fontos, hogy pontosan átgondoljuk, milyen tünetek jellemzőek az általunk tapasztalt szédülésre:

Jó tudni! A szédülés nem betegség, hanem egy tünet, amelyet azonban komolyan kell venni. Oka lehet kialvatlanság, a leesett vércukorszint, de komolyabb betegségek jelzője is lehet, mint például a középfülgyulladás vagy az alacsony vérnyomás. Ide kattintva olvashat többet a szédülésről!

  • a panaszok rohamokban, hosszabb ideje fennállnak, vagy rosszabbodtak?
  • a szédülésen kívül jelentkezett-e egyéb panasz is: migrén, fülzúgás, halláscsökkenés, látászavar, hányinger, fejfájás, hányás?
  • volt-e egyéb, légúti betegsége a szédüléses panaszok kezdetét megelőzően, vagy azzal egy időben?
  • milyen napszakban, testhelyzetben jelentkeznek a panaszok?
  • mennyi ideig tart a roham?
  • milyen gyógyszereket szed rendszeresen?

Összetett kivizsgálás

A fül-orr-gégészeti vizsgálat feladata megállapítani, hogy az egyensúlyrendszer mely részében következett be károsodás, hol van a probléma kiindulópontja. A fizikális vizsgálatok mellett ebben képalkotó eljárások ( CT , MRI ) is segítséget nyújthatnak. Amennyiben ezek alapján bebizonyosodik, hogy a probléma nem fül-orr-gégészeti eredetű, további vizsgálatokra lehet szükség. A szédüléses tünetek hátterében neurológiai, kardiológiai, esetleg reumatológiai probléma is állhat.

Forrás: OrvostKeresek.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra