Se több, se kevesebb: hét óra alvás a legegészségesebb

Azokban az emberekben, akik a szundikálásokkal együtt naponta hét óránál többet, vagy éppen kevesebbet alszanak, megnő a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata.

Ha valaki napi öt óránál kevesebbet alszik, esetében több mint duplájára emelkedik az angina, a szívkoszorúér betegség, a szívroham és a stroke kockázata - derült ki a Nyugat-Virginia Egyetem (WVU) orvosi karának a Sleep című szakfolyóiratban közzétett kutatásából. Azonban az sem egészséges, ha valaki túl sokat alszik: a napi hét óránál több alvás is megnöveli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. A legalább napi kilenc órát alvó résztvevők esetében ezen betegségek kialakulásának valószínűsége másfélszerese volt a hét órát alvókhoz képest. A kevés alvás az anginával hozható összefüggésbe, ugyanakkor a túl kevés és a túl sok alvás a szívrohammal és a stroke-kal áll kapcsolatban.

SzélütésA legnagyobb kockázatnak azok a 60 éven aluli felnőttek vannak kitéve, akik öt órát vagy ennél kevesebbet alszanak naponta. Esetükben a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata több mint háromszorosára nő a napi hét órát alvókhoz viszonyítva.

Az Anoop Shankar vezetésével végzett, az alvás és a szív-érrendszeri megbetegedések összefüggését vizsgáló tanulmány egy 2005-ös országos amerikai felmérés 30 ezer résztvevőjének adatait elemezte. Az eredményeket az életkor, a nem, a rassz, a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a testsúly, a fizikai aktivitás vagy ülő életmód tényezői alapján is kiigazították. A túl sok, illetve túl kevés alvás és a szív- és érrendszeri megbetegedések közötti erőteljes összefüggés pedig még az után is egyértelműen megmaradt, hogy az elemzésből a magas vérnyomásban, cukorbetegségben vagy depresszióban szenvedő személyeket kizárták.

A tanulmány szerzői még nem tudják megmagyarázni az ok-okozati összefüggést az alvás időtartama és a szív- és érrendszeri betegségek között, de szerintük az alvás időtartama az endokrin és az anyagcsere működésekre egyaránt hatást gyakorolhat, az alváshiány pedig a glükóztolerancia romlásához, az inzulinérzékenység csökkenéséhez és a vérnyomás megnövekedéséhez vezethet. Ezen tényezők mindegyike megnöveli az artériák elmeszesedésének kockázatát.

Az amerikai alvástársaság ajánlása szerint a felnőttek többségének naponta hét-nyolc óra alvásra van szüksége. Shankar azt javasolja, hogy az orvosok vizsgálják meg az alvás időtartamának változását is, amikor egy beteg szív-érrendszeri kockázatát értékelik, és a közegészségügyi programoknak az alvás minőségének és mennyiségének javítására is ki kellene térniük.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra