Pajzsmirigybetegség: a gyógyszernek is árthat a nyári hőség

Akik rendszeresen szednek valamilyen gyógyszert, már jól tudják, hogy ha nyaralásra, hétvégi kiruccanásra készülnek, akkor időben ellenőrizniük kell, hogy elég lesz-e a gyógyszerük a hazaérkezés utáni napokra is.

Akik így tesznek, gondolnak a rendkívüli helyzetekre is, és a szükségesnél inkább többet visznek magukkal, mint kevesebbet. Mindazonáltal a gondos felkészülés mellett is előfordulhatnak olyan kellemetlenségek, mint a készítmények helytelen tárolásából eredő rosszullétek.

Akkor is megtörténhet, ha rendszeresen szedi a gyógyszereit

" Csökkent pajzsmirigyműködés miatt kezelem évek óta azt a beteget, aki egy Afrika déli részét érintő utazásról tért vissza azzal az elképesztő megfigyeléssel, hogy ismét olyan panaszai vannak, mint amikor elkezdődött a betegsége" - mesél el egy betegével történt korábbi tanulságos esetet Prof. Balázs Csaba endokrinológus, a Budai Endokrinközpont orvosa. "Feledékennyé vált, sokat hízott - pedig sokat gyalogoltak -, gyengévé vált, lábai és szeme erősen duzzadtak, nyakában feszülést érzett. Hazaérkezve a laborvizsgálat is igazolta a magas TSH-értéket, és panaszai is megfeleltek a csökkent a pajzsmirigyműködésnek. A beteg váltig állította, hogy szabályszerűen, a korábbiak szerint szedte reggelente a gyógyszert."

Pajzsmirigybeteg? Rosszul érezheti magát nyáron
A hőség a gyógyszernek is árthat

A hőség ártalmai

"Alapos beszélgetésünk, részletes beszámolója során a hölgy elmondta, hogy nagyon sokfelé jártak, és azon a részen igen nagy volt a forróság. Mivel folyamatosan úton voltak, és a legtöbbször csak éjszakára álltak meg pihenni, a bőröndök egy részét pakolták csak ki az autóból. Kiderült, hogy a gyógyszerek rendre - napközben is, a tűző napon - az autóban maradtak, és ezzel a történet meg is oldódott. Elmondtam, hogy egyes gyógyszerek, és ide tartoznak a pajzsmirigygyógyszerek is, a nem megfelelő tárolás miatt a nyári hőségben hatástalanná válhatnak, mert 30C fok felett lebomlanak, és elveszítik a hatásukat. Ez történt ebben az esetben is, így a hölgy panaszai az új gyógyszer felírása után csökkentek, majd megszűntek. A teendő tehát egyszerű: a gyógyszereket ne hagyjuk meleg helyen, és akkor hatásosak maradnak."

A pajzsmirigybetegség elsősorban a nőket érinti, akár meddőséget is okozhat. Mik a tünetei? Kattintson korábbi cikkünkre!

Arra is figyeljen, hogy mivel szedi be a gyógyszereit!

"A nyaralás ideje alatt az étkezési szokásaink is változhatnak, hiszen szeretünk új ízeket kipróbálni. Ezzel természetesen nincs is gond, arra azonban figyeljünk, hogy a gyógyszereket továbbra is lehetőleg vízzel vegyük be!

A grépfrút és pomelo gyümölcsökből készült italok a reggelik gyakori összetevői. Fontos tudni, hogy ez a két gyümölcs gátolhatja bizonyos készítmények felszívódását" - figyelmeztet Balázs professzor. "Hogy ezt elkerüljük, lényeges, hogy csak 1-2 órával a gyógyszer bevételét követően fogyasszuk az említett gyümölcsökből készült italt, így nem okoznak problémát."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra